Molnár Anikó: Nem gyaláztam meg Gesztesi Károly sírját!

Pataki József 2020.07.07. Rivalda

Molnár Anikó: Nem gyaláztam meg Gesztesi Károly sírját!

Óriási botrányt kavart nemrég az, hogy Molnár Anikó pár napja a barátnőjével rendbe rakta Gesztesi Károly sírját. A család kikelt magából, feljelentették az egykori Nagy Ő-t, és már a közösségi oldalakon is egymással veszekednek. Anikó az AcNewsnak mesélte el, hogyan éli meg mindezt.

bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT

Pár nappal ezelőtt, fűtőtűzként söpört végig a hazai sajtón, hogy Molnár Anikó a barátnőjével kilátogatott Gesztesi Károly sírjához. Elmondásuk szerint az emlékhely tele volt elszáradt virágokkal, gyomokkal, amit aztán kicseréltek, friss virágot, mécsest és koszorút helyeztek rá. Minderről egy poszt is született, amit ugyan nem Anikó rakott ki, de megjelölték rajta, így egyből azt gondolták, hogy csak szerepelni akar. Erre felfigyeltek az elhunyt színész hozzátartozói is, és hát nem éppen szépen reagálták le a dolgot. Az elhunyt színész első felesége egyenesen feljelentette.

Hétfőn ugyanis bejelentést tett a budakalászi rendőrségen, amelynek munkatársai nem sokkal dél után ki is szálltak a helyszínre. Úgy tudni, Nikoletta azt sérelmezi, hogy valaki a család engedélye nélkül megásta, átrendezte a sírt és eltávolította az ott lévő csokrokat, a fejfát pedig koszorúval takarta le. Az özvegy azt is rossz néven vette, hogy a Facebookon megjelent bejegyzés indulatokat keltett a család ellen – írta a Ripost.

De ha még ez sem lenne elég, mindezzel egy időben Gesztesi Károly kisebbik fia, Márkó is egy indulatos bejegyzést tett közzé az oldalán, melyet kétségkívül Anikónak címzett.

„Csak hogy kicsit rendbe tegyük a dolgokat, Molnár Anikó beállt a sorba sokadik emberként, hogy Apukám halálát kihasználva kicsit szerepeltesse magát, és pár napig róla szóljon minden. Kedves Anikó és mindenki más, akik semmit sem tudva okoskodnak és beleszólnak az életünkbe: Anyukám heti rendszerességgel jár fel és gondozza Apa sírját. Én és a testvéreim is gyakran járunk a sírjához. Óriási veszteség számunkra, hogy elvesztettük Őt, de próbálunk talpra állni és közösen egymást támogatva valahogyan átvészelni ezeket a nehéz időket. Kikérjük magunknak ezeket a rágalmazásokat, hogy mi nem foglalkozunk vele. Senkit nem kértünk meg arra, hogy magánakcióba fogjon és szervezkedjen a hátunk mögött és azokat a koszorúkat, amiket mi Apukánk sírjára tettünk, csak úgy elvegyék onnan, és kényük kedvük szerint átformálják ott a dolgokat. A sírhelyről pedig annyit, hogy aki egy kicsit is utána nézne az tudhatná, hogy még süllyedni fog a talaj és szükség van 1 év várakozásra ahhoz, hogy sírkövet rakhassunk Apukánk nyughelyére. Mindenki nyugodjon meg, hozzá méltó sírkövet fogunk építtetni neki. De addig is szeretnénk megkérni minden olyan embert, akiknek Édesapánkhoz semmi köze nem volt. hogy hagyjon nekünk végre békét és hadd gyászoljuk Édesapánkat, mindenki Shrekjét úgy, ahogy az hozzá méltó! Köszönjük szépen!” – írta a színész fia.

A válasz, pedig ahogy az lenni szokott, nem váratott sokat magára. Anikó tiszta vizet öntött a pohárba. Elmondta, hogy egy barátnőjét kísérte ki a sírhoz, és semmi rossz szándék nem volt a tettében.

„Álmomban sem hittem volna, hogy azzal, hogy ha egy számomra nagyra tartott ember sírjára virágot és mécsest helyezek el, bűnt követek el. Hogy emiatt olyan kommenteket kapok, hogy a kezemet kellene eltörni, hogy fel kéne pofozni, hogy agyhalott vagyok és lájkokat akarok gyűjteni ezzel, hát eléggé elszomorít. (…) Kedves Máró! Ha ezzel megbántottalak téged, vagy a családodat, elnézést kérek, nem volt szándékomban! Többet biztosan nem viszek virágot Édesapád sírjára... Inkább törjön le a kezem, a rajongói, akik amúgy sem vinnének oda semmit soha, úgyis ezt kívánják. Ők messziről, ordenáré módon gyászolják őt. Az ő szavaik nem engem minősítenek” – írta Anikó, akit az eset után fel is kerestünk, hogy megkérdezzük tőle, hogyan élte meg a jó szándékából kirobbant közutálatot.

Lapunknak elmondta, hogy egyszerűen nem érti miért ilyen rosszindulatúak az emberek.

„Szánalmasnak tartom ezt az egészet. Ha valaki az én apukám sírjához menne ki leróni a tiszteletét, virágot helyezne ki, koszorút, akkor én inkább megköszönném. Nem gyaláztam meg Gesztesi Károly sírját, még csak nem is posztoltam arról, hogy kint voltunk. Ha kimentem volna, fotózkodni ott, élőzni vagy bármi, akkor megérteném a felháborodást. A barátnőm tett ki egy bejegyzést, amiben megjelölt, arról viszont én nem tehetek. Megint csak bebizonyították az emberek, hogy mennyire rosszindulatúak. Nem tudom, milyen jogon akarnak feljelenteni. Sírrablás, sírgyalázás? Nevetséges. Úgy látszik, az emberségesség bűn. Többet be sem teszem a lábam abba a temetőbe” – fakadt ki az AcNewsnak Molnár Anikó, aki ugyan tervezte, hogy máskor is lerója tiszteletét egyik kedvenc színésze előtt, de örökre elvették tőle a kedvét.

További cikkek

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT