Óriási bejelentést tett Pataky Attila! 66 évesen is bevállalja!

2018.02.12. Rivalda

Óriási bejelentést tett Pataky Attila! 66 évesen is bevállalja!

Pataky Attila önmagát egy a jobb fajtából való rocksztárnak vallja, aki azt is megengedheti a feleségének, hogy ne dolgozzon. Az AcNewsnak elmondta: egy gyermeket 66 éves létére is bevállalna.

cba bejegyzeseknél(200x300)

- Érdekes számokat rejt a 2018-as esztendő az Ön életében.

- 66 éves vagyok, most jelenik meg a 33. nagylemezünk, ami 2 dalt tartalmaz, az Edda gitárosa, Alapi István pedig 55 esztendős. A zenekar 44 éve aktív.

- Hisz a számmisztikában?

- Annyira, mint az asztrológiában. Többezer éves tapasztalás van mindkettőben. Erősebb alapokon nyugszanak, mint számtalan más tudomány, melyek csupán néhány évtizedesek.

- Minek köszönhető, hogy egyáltalán megérte ezt a kort?

- Azt nem tudom, de örülök, hogy így alakult. Ez már megvan, senki sem veheti el tőlem. Az elmúlt 66 év elég tartalmasan telt. Teremtéssel! A felhők szélén ülő, szakállas istenben, aki kiadja a parancsokat és lesi, hogy mikor milyen hibát követek el, nem hiszek. Abban sem, hogy pokolra kerülök! A teremtésben azonban igen, hiszen a világrendszer mérnöki tökéletességgel működik. A legbüszkébb arra vagyok, hogy a teremtő Isten nem engedett ki a kezéből, ha pedig saját erőből kiestem, arra mindig nagyon ráfaragtam. Összességében nem kallódtam el: képes lettem a változásra és kiteljesedett a változtatásra való hajlamom. Ha valaki képes erre a kettőre, nagyon messzire eljuthat. Ezért van az, hogy bár sokan a 10-15 évvel ezelőtti énemet keresik bennem, de nem találják. Furcsán nézek rájuk és mosolygok.

- Mi a különbség a két énje között?

- Elképesztően sok.

- Lazább lett és szeleburdibb?

-  Nem ilyen sarkos dolgokra kell gondolni. Bölcsebb lettem, ezáltal rájöttem, hogy ahogy telik az idő, egyre kevesebbet tudok. Minél többet lát és tapasztal valaki a világból, annál nagyobb lesz a tudásszomja és annál könnyebben tud elengedni dolgokat. Rájöttem, hogy az egyik legnagyobb erényem, hogy fergetegesen tudok röhögni. Mindenen, mindenkin, de legfőképpen magamon. Én már tudom, hogy az élet gyorsan lepörög, ezért egyre nehezebben tud bárki rávenni arra, hogy ártsak másoknak.

- Mi jellemezte az elmúlt 66 évét?

- Sikerek és kudarcok, illetve hullámvölgyek. A zenekarral együtt megéltem magasságokat és mélységeket. Kun Peti halála egy rettenetes időszakot hozott magával, de azt is túl kellett élnünk. A mesteremtől azt tanultam, hogy a dolgok egy része rajtam múlik, a többi pedig egyszerűen megtörténik. Az előbbi kategóriára kell nagyon odafigyelni, a többit pedig hagyni kell. Nem baj, ha jön az orkán, bele kell állni! Nyugodtan verjük be az orrunkat!

- Tervezi, hogy egyszer visszavonuljon a világtól?

- Az én létezésem erre kevésbé ad lehetőséget. Erről lehet ábrándozni, de túl nagy hevülettel élek. Én viszem az Edda zenekart, két család áll mögöttem. Két fiam van két alomból, rájuk pedig oda kell figyelnem. Egy csomó mindennek meg kell felelnem: a gyerekeknek, a feleségemnek, az embereknek, a médiának, de legfőképpen magamnak. Január 1-től próbálok a március 10-i nagykoncertre. Mostanában örülök, ha néhány órám van arra, hogy ellegyek magamban. Én magamnak vagyok, és ebben a dinamikus létben találom meg a nyugalmamat is. Ha a kocsiban ülök, nem teszek be zenét. Akkor élvezem a csendet és szemlélődöm.

- Mennyi idő lehet még önben. 80 évesen is szeretne a színpadon állni?

- Nem szoktam magamnak jövendölgetni. Az emberek nagy részének az a problémája, hogy állandóan a múltat kutatja. Azt próbálja megfejteni, hogy mit rontott el. Mások túlságosan a jövőre koncentrálnak, és eldöntik, hogy majd megoldják a problémáikat, és akkor lesznek boldogok, ha például lefestik a házukat lilára. Pedig nem. Valakinek most nem jó egy kicsit sem, később sem lesz jó. Akkor sem, ha megvették az új kocsijukat. A mostra kell koncentrálni. Most erre a beszélgetésre figyelek, és nem foglalkozom azzal, hova kell mennem néhány óra múlva.

- Előfordulhat, hogy a mostani feleségét is megajándékozza egy gyermekkel?

- Ezt a Teremtőre és a sorsra bízzuk. Ha benne van a sorsunkban, hogy itt fog üvölteni egy gyerek, akkor kényeztetni fogom és mindent megadok neki.

- Fel tudna nevelni még egy gyereket?

- Az időt nem lehet becsapni. Az már nem biztos, hogy a 30. születésnapján ott lehetnék, de ennek nincs is jelentősége. Ha meghalok, akkor Orsi neveli tovább, illetve a két fiam. Segítik a féltestvérüket. Semmire sem görcsölök rá.

- Milyen férjnek tartja magát?

- Kiválónak! A feleségem az ország legjobb sminktetoválója, de már abbahagyta, mert mellettem nem kell dolgoznia. Mégiscsak rocksztár vagyok. Csak a barátainak tetovál néha. Én első osztályú masszőr vagyok, az az egyik szakmám. Ennek előnyeit a feleségem is kiélvezheti. Ami a háztartást illeti, elpakolok és el is mosogatok magam után.

További cikkek

hbs(400x300)
cba bejegyzeseknél(200x300)
b3 bejegyzeseknél(200x300)