Palik László Dominikán ünnepelte a születésnapját – „A feleségem tud leginkább meglepni”

Dózsa Gabriella 2020.01.17. Rivalda

Palik László Dominikán ünnepelte a születésnapját – „A feleségem tud leginkább meglepni”

Egyre nagyobb a küzdelem az Exatlon Hungary harmadik hetében, a Bajnokok és a Kihívók között. De mégsem feledkezett el senki Palik László 58. születésnapjáról. A műsorvezető exkluzív interjút adott Dominikáról az AcNewsnak.

 

 

bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT

- Milyen volt a mostani születésnapod, hogyan telt?

- Imádom, amikor a szülinapom akció közben ér! Sok-sok éven keresztül a Dakar rallykon voltam ezen a napon, most pedig immáron másodszor az EXATLON forgatásán ért. Természetesen úgy, ahogy van elfelejtettem, de sem a versenyzők sem a csodás nemzetközi és hazai stáb nem hagyta, hogy nyom nélkül múljon el, mert mindenki meglepett és megemlékezett róla. A magyar kollégáimtól kaptam egy sípfüzért és minden egyes síp dedikálva van egy-egy kollégám által. Szóval jó ideig egy sok-sok sípból álló füzérrel a nyakamban járkáltam aznap reggel.

 

- Eddig melyik volt a legemlékezetesebb születésnapod?

- Nem tudok kiemelni egyet, mert annyi, de annyi szép emlék jut eszembe az elmúlt évekből, hogy nem is akarnék egyre emlékezni, hanem inkább magamhoz ölelem mindet.

 

- Mi volt a legszebb ajándék?

- A feleségem tud őrületesen kreatív dolgokat kitalálni és meglepni, meghatni velük. Egyszer például megkereste az összes szerettemet, barátomat és kérte őket, hogy írjanak nekem, rólam néhány emlékezetes mondatot és ezekből az üzenetekből, gondolatokból állított össze egy könyvet. Na ezt a könyvet azóta is nagy becsben tartom.

 

- Még két év, és kerek hatvan éves leszel, hogyan érzel ezzel kapcsolatban? Számít a kor vagy nem foglalkozol vele?

- Addig, amíg minden nap tudok sportolni nehézség nélkül, addig amíg jó kedvvel, sok energiával tudok letolni hosszú, komoly munkanapokat és amíg a gyermekeimmel is intenzíven tudom élni az életem, addig engem a kor nem foglalkoztat, hanem szórakoztat. Ha jól bírja az ember a hétköznapokat, akkor a kor szerintem a sok tapasztalat miatt nem hátrány, hanem előny, mert a sok megélt élmény, emlék könnyebbé tesz mindent.

 

- Három hét után hogy látod a második Exatlon szériát, az új pályákat, a versenyt? Mennyiben más, mint tavaly?

- Mindenben. Ahogy ezt mondtuk az elejétől fogva, az Exatlon szintet lépett. Karib-tenger, új, monumentális pályák, jóval nagyobb összdíjazás és még sorolhatnám a kisebb nagyobb változásokat napestig. Nagyon jó tudni, érezni, hogy nem ültünk a babérjainkon az elmúlt hónapokban, hanem megtudott újulni ez a mi, imádott versenysorozatunk.

 

- Milyennek tartod a mostani mezőnyt?

- Csodálatos sportolók, kiváló harcosok és nagyon, de nagyon szerethető emberek. Örülök, hogy tanúja lehetek és közelről követhetem a napi életüket, küzdelmüket, sokszor magukkal, de még többször ellenfeleikkel.

További cikkek

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT