Pénzt kunyerálnak követői Gáspár Beától – „Felháborító”

Soltész Mónika 2019.05.23. Rivalda

Pénzt kunyerálnak követői Gáspár Beától – „Felháborító”

Régi álma teljesült Gáspár Beának. Mindig is vágyott arra, hogy a sok befektetett munka meghozza a gyümölcsét, és most úgy tűnik, sikerült, ugyanis egy edénygyártó cég őt kérte fel reklámarcának. A Konyhafőnök VIP első évadának győztese mégsem lehet felhőtlenül boldog, hiszen mai napig sok támadás éri. Ezúttal pedig azzal bántották meg - külseje mellett -, hogy nulla munkával érte el a sikerességét. Az AcNewsnak fakadt ki Bea, aki pont ellenkezőleg gondolja.

hbs(400x300)

Gáspár Bea amióta megnyerte A Konyhafőnök VIP főzőrealityjét, blogot indított, és mindent elkövet, hogy kamatoztatni tudja a főzőtudományát. Tavaly vállalkozásba kezdett, és elindította Borvacsora néven a vacsora estjeit, most pedig gőzerővel szakácskönyvén dolgozik. Nem csoda, hogy egyre többen figyelnek fel rá, ezúttal pedig egy edénygyártó cég kérte fel a közös munkára, ám úgy tűnik, sikeressége sokakból a rosszindulatot váltja ki.

„A könyvemen dolgozom gőzerővel, pedig sokak szerint ez nem munka. A közösségi oldalamon minden alkalommal megtalálnak a rosszindulatú emberek, és nem csak a külsőmet kritizálják, hanem bírálják a tevékenységemet is. Vannak emberek, akik úgy gondolják, a házimunka, és ahogy ők fogalmaznak a „celebkedés”, vagy az, hogy egy könyvet, esetleg épp egy műsort készítek, az csak szórakozás. Számomra ez felháborító, hiszen csak annyi a különbség egy napi 8-9-10 órát dolgozó ember és köztem, hogy nem egy irodában ülök egy asztal mögött. Nem tudják elképzelni, hogy ami nem fizikai munka, igen fárasztó tud lenni” – panaszolta lapunknak Bea, aki még mindig rácsodálkozik arra, hogy az embereknek mennyi idejük van mocskolódásra.

„Még mindig vannak emberek, akik felhozzák a NAV-os ügyünket. Megpróbálom nem felvenni ezeket a támadásokat, mégis bosszantanak. Arról nem beszélve, hogy szintén a Bea Konyhája oldalamon rengeteg privát üzenetet kapok. Általában mindig segítséget kérnek tőlem, többnyire anyagi támogatást. Én megtisztelek mindenkit a válaszommal, mégis ha nem segítek, azonnal mindenfélének lehordanak. Nem értem az embereket” – tette hozzá Bea, aki az utóbbi időben Evelin lányáért is aggódott, hiszen több héten keresztül forgatott a TV2 stábjával, a hamarosan induló Ázsia Expressz második évada okán.

„Az elmúlt években már sokszor volt távol a családtól Evelin. Jó ideje Budapesten él, így megszoktuk, hogy nem találkozunk minden nap. Eddig azonban mindig volt lehetőség telefonon beszélni. Most a kint töltött ideje alatt egyáltalán nem tudtuk tartani a kapcsolatot, gyakran gondoltam rá, hogy mi lehet vele, és minden rendben megy-e. Rossz volt, hogy nem tudtam felhívni” – mondta Bea, aki néhány évvel ezelőtt megpróbálta, milyen nomád körülmények között élni az RTL Klub egyik műsorában.

„A Celeb vagyok, ments ki innen rossz élmény volt nekem. Semmi olyan nem történt velem, a negatív dolgokon kívül, ami örömet okozott. Soha többé nem vállalnék el hasonló műsort, és nem azért, mert én csak az 5 csillagos szállodában tudnék meglenni, és a nomád körülményeket nem bírnám. Egyszerűen nem volt jó, csalódással érkeztem haza” – zárta a beszélgetést Bea.

További cikkek

b3 bejegyzeseknél(200x300)
hbs(400x300)
cba bejegyzeseknél(200x300)