Poór Péter még ma is tisztán emlékszik az első találkozására Jimmyvel

2022.06.30. Rivalda

Poór Péter még ma is tisztán emlékszik az első találkozására Jimmyvel

Fotó: TV2

A Máté Péter díjas táncdalénekesről kevesen tudják ugyan, hogy ő ismerte fel először Zámbó Jimmy minden képzeletet felülmúló tehetségét. Poór Péter egy kedves történetet mesélt el az AcNews-nak Jimmyvel való első találkozásáról.

 

poggyasz - rivalda

Poór épphogy befejezte az egyik koncertjét, az öltözőbe beszűrődő, gyönyörű éneklésre lett figyelmes, utánajárt a dolognak.

„Annak idején éjszakai revükben léptem fel, és a Tavasz Bárban éppen vége volt már a műsoromnak, öltöztem át, és a vendégek nagy része is haza ment, amikor figyelmes lettem a bárból kiszűrődő csodálatos énekre. A Balatoni Laci volta  zongoristánk, aki szintén nagyon jó énekelt, de hallottam, hogy ez nem a Laci, ez a valaki nála is ügyesebb. Kirohantam az öltözőből és megkérdeztem a jegypénztáros hölgyet, hogy ki ez a srác. Azt mondja, senki, hát nem érdekes, a főpincér, Zámbó Tihamér öccse ült le a zongorához, aztán itt kornyikál. Mondom, ha én valami kiadója vezető embere lennék, azon nyomban leszerződtetném ezt a gyereket, az biztos” – kezdte lelkesen az 1967 óta aktív énekes.

Péternek annyira felpiszkálta Jimmy hangja a fantáziáját, hogy végül személyesen akart gratulálni az ismeretlen tehetségnek.

„Megvártam a bár előtt Imrét, amikor kijött gratuláltam neki, elmondtam, hogy mekkora tehetségnek gondolom. De tényleg eszméletlen hangot képzelj el, igazi Isten adta tehetség volt a srác! Szegénykém elkezdett panaszkodni, hogy mindenhonnan elhajtották: rádiónál kirúgták, a tévébe be sem engedték, hanglemezgyár szóba sem áll vele. Azonnal felajánlottam neki a segítségem, ám ő csak annyit kért, hogy egy helyet szerezzek neki, ahol felléphetne” – mesélte lapunknak Poór Péter, akire akkora hatással volt a fiatal Jimmy, hogy azonnal beajánlotta a műsor rendezőjénél.

Fotó: Fortepan / FŐFOTÓ

„Mivel jó barátságot ápoltam az éjszakai revüműsorok főszerkesztőjével és rendezőjével, Halmi Gáborral, hát beajánlottam a fiatal énekest. Gabi egy kérdést tett fel nekem, mikor felvetettem neki Jimmyt: >>Te jónak tartod? Leszerződtessem? << Meg sem hallgatta és szerződést adott neki, másnaptól kezdve Jimmy ugyanazokon a helyeken énekelt, ahol én” – mesélte lelkesen a táncdalénekes, majd egy vicces történettel is megnevetetett:

„Bár kiválóan énekelt, de egyetlen számot sem tudott rendesen, és kamu-angollal halandzsázva adta elő a dalokat. Épp itt voltak az amerikai barátaim, akik nem tudták, hogy milyen nyelven énekel Jimmy, és tőlem kérdezték, ugyanis egy-egy angol szót felfedeztek, de érthetetlen volt számukra” – emlékezett kedvesen mosolyogva a Poór Péter Jimmy karrierjének kezdetéről.

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Hatalmasat bulizott Polgár Tünde a Sziget fesztiválon – „A nagy mennyiségű homoktól már szinte fuldokolni lehetett”

AC News 2022.08.15.
Nem csak a tinédzsereké a fesztivál! Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Polgár Tünde és férje, Polgár Árpád, akik partiarcokat meghazudtoló energiával vágtak bele az idei Sziget fesztiválozá...

Sáfrány Emese az Intivel közös képükről: Szeretnék véget vetni a találgatásoknak

AC News 2022.08.12.
Sáfrány Emesét és a TNT dobosát júliusban látták először romantikázni, de azon kívül, hogy ismerik egymást, sokáig homály fedte a kapcsolatukat. Emese most egy közös képpel robbanto...

Ideges volt a fellépés előtt Korda György, hét éve nem énekelt a Szigeten

Pataki József 2022.08.11.
Kordáék varázsa nem múlik: megőrülnek értük a fiatalok. Hét év után tért vissza Korda György és Balázs Klári a Sziget Fesztivál színpadára, és olyan bulit csináltak,...

Huppsz

Kapócs Zsóka először mutatta meg gyermekének édesapját

AC News 2022.08.15.
A műsorvezető nem szívesen osztja meg a nyilvánossággal magánéletét, ám most kivételt tett, és először osztott meg egy közös fotót gyermeke édesapjával, Simek Péterrel.

Vastag Csaba nagy lépésre szánta el magát - eljegyezte a barátnőjét - Fotó

AC News 2022.08.12.
Vastag Csaba eljegyezte a párját, Evelint, aki igent mondott  a nők egyik legkedvesebb kérdésére.  

25 éve tűnt el Damon Hill!

Pataki József 2022.08.10.
Palik László híres kérdése napra pontosan 25 éve hangzott el, és azóta is szállóige.
video2a - Kategóriák között
video3a - Kategóriák között
video5 - Kategoriak között

AC News

Bővíti elektromos járműparkját a Magyar Posta

Pataki József 2022.08.15.
A Magyar Posta Zrt. flottaszolgáltatás keretén belül 771 elektromos meghajtású segédmotoros járműre kötött szerződést, amely további 330 darabbal bővíthető - olvasható az állami cég MTI-hez ...

Agrárminisztérium: a tavalyinál jelentősen magasabb szőlőárak indokoltak

Pataki József 2022.08.15.
Az alacsony szőlőtermésre vonatkozó becslések és a borvidékek jóváhagyására váró szőlőár előrejelzések a tavalyinál jelentősen magasabb szőlőárakat indokolnak a rövidesen beindul&oac...

Saját anyját verte agyon, miután a tömegbe hajtott az ámokfutó

AC News 2022.08.15.
Tíz ember meghalt és 17 megsérült, miután egy autó a tömegbe hajtott egy pennsylvaniai rendezvényen.

Sziréna

Nem tudta eladni az aranynak mondott gyűrűt

Pataki József 2022.08.15.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 20 éves férfi ellen, aki Győr belvárosában garázdálkodott azért, mert nem tudta eladni az aranynak mondott gyűrűjét.

Több mint kétszázmillió forinttal károsította meg a munkáltatóját

Pataki József 2022.08.15.
Vádat emeltek egy autószalon dolgozója ellen, aki úgy értékesített 24 járművet, hogy a több mint 223 millió forintos vételárát elsikkasztotta, megkárosítva így az értékes&iacu...

NAV: 29 millió forint értékű adózatlan cigarettát foglaltak le a zsurki zöldhatárnál

Pataki József 2022.08.15.
Huszonkilencmillió forint értékű, csaknem 14 ezer doboz adózatlan cigarettát foglaltak le az ukrán-magyar zöldhatárnál, Zsurknál - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az...
video4 - Kategoriak között
video2a - Kategóriák között
video3 - Kategoriak között

Itthon

Áder János a tiszai műanyagszennyezés problémájáról beszélgetett új podcastjában

Pataki József 2022.08.15.
A tiszai műanyagszennyezés problémájáról beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Ljasuk Dimitry független filmessel, környezetvédelmi aktivistával a Kék bolygó című ...

Augusztus 20. - Légtérberepülést tart hétfőn a Magyar Honvédség

Pataki József 2022.08.15.
Légtérberepülést tart a Magyar Honvédség augusztus 15-én a kora délutáni órákban Budapesten, az augusztus 20-i légibemutató előkészítéseként - közölte a Honvédelmi M...

TIM: már igényelhetnek bérköltség támogatást a vidéki álláskeresőket alkalmazó cégek

Pataki József 2022.08.15.
Hétfőtől igényelhetnek bérköltség támogatást a vidéki álláskeresőket alkalmazó cégek. Elindult a Vállalkozások regionális munkaerő támogatása program, amelyben az újonnan f...

Világ

Harkiv megyei település elfoglalását jelentette be az orosz katonai szóvivő

Pataki József 2022.08.15.
A Harkiv megyei Udi település elfoglalásáról tett bejelentést Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve.

A fertőzöttek száma 590,3 millió, a halálos áldozatoké 6,435 millió

Pataki József 2022.08.15.
Világszerte 590 307 399 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 435 537 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggel frissített ada...

A Fehér Ház tagadja, hogy tudott volna előzetesen az FBI házkutatásáról Trump házában

Pataki József 2022.08.15.
A Fehér Ház szóvivője vasárnap tagadta, hogy az elnöki hivatal előzetesen tudott volna a Donald Trump korábbi amerikai elnök floridai birtokán tartott házkutatásról, amelyet múlt hétfőn bírós&aacu...
video3a - Kategóriák között
video5 - Kategoriak között
video1a - Kategoriak között

Profil

A fodrászlányból sikeres divattervező lett

AC News 2022.08.13.
Corata Mónika kalandos úton lett ruhatervező és üzletasszony, ő a sors kezének tulajdonítja, hogy sikerült megvalósítania gyerekkori álmát. Az AcNewsnak mesélt az életéről, ruhamárk&aacu...

Jó emberek mindenhol – az átlátható adományozás

AC News 2022.08.06.
Sok nonprofit szervezet akadályokkal néz szembe, amikor váratlan problémák jelennek meg. Számos vállalat és jóakaratú ember szívesen segít ilyenkor, de ha a támogatást rosszul kezelik, akkor lehet, hogy...

Jólmenő médiakarrierjét cserélte le a szenvedélyére, ezrek követik játék közben

2022.07.31.
A beltazor néven ismert gamerlány, Kalocsai Márti a képernyőt és a mainstream médiát cserélte le szenvedélyére, a számítógépes játékokra. Továbbra is a hangjából...

Amiről beszélnek

Pap Rita vallomása: Nem félek a haláltól

AC News 2022.08.15.
Pap Rita hosszú ideje eltűnt a nyilvánosság elől, holott férjével, Bodnár Attilával a mai napig szívesen lépnek fel. Az ikonikus énekesnő Ausztriából hazatérve beszélt őszintén az idő m&uacu...

Párja nélkül fesztiválozott Palvin Barbi

AC News 2022.08.15.
A magyar szupermodellnél már szinte hagyománynak számít, hogy kilátogat a Sziget Fesztiválra. Legutóbb amerikai szerelmét is magával hozta, idén mégis egyedül érkezett az eseményre.  

Összeverték és kirabolták Zsazsa Gabor özvegyét a Duna-parton

AC News 2022.08.15.
Leütötték és kirabolták a néhány napja Budapesten tartózkodó Fréderic von Anhalt herceget.
video5 - Kategoriak között
video1a - Kategoriak között
Video4a - Kategóriák között
Remiz uzlethaz - felugro