Rászoruló gyerekek ünnepét teszik szebbé Polgár Tündéék

Pataki József 2021.11.17. Rivalda

Rászoruló gyerekek ünnepét teszik szebbé Polgár Tündéék

Ugyan még csak november közepe van, Polgár Tünde már karácsonyi hangulatban van. A híresség elárulta lapunknak, milyen érzések vannak benne az ünnepek közeledtével, és mit tesz azért, hogy mindenhova eljusson egy-egy szeretetcsomag.

poggyasz - rivalda

Sokan azt gondolnák a Feleségek luxuskivitelben műsor alapján, hogy a Polgár családnál a karácsony a csillogásról, minél drágább ajándékokról szól. Csakhogy ez egyáltalán nem így van. Polgár Tünde ugyan imádja az ünnepeket, de emellett nagyon nagy figyelmet fordít arra, hogy jótékonykodjon. Nem ez az első alkalom, hogy a Tündérpakk Alapítvánnyal közösen dolgozik azon, hogy minél több gyereknek juttasson el egy-egy mikuláscsomagot.

„Már tavaly is gyűjtöttük a rászoruló gyerekeknek a mikulás-csomagokat. Idén már ügyesebbek voltunk, és időben elkezdtünk készülni. Előző alkalommal ugyanis nem rendeltük meg időben a csomagokat, és össze-vissza kellett szaladgálnunk különböző áruházakba, hogy össze tudjuk állítani őket. Most viszont már folyamatban van a kiszállítás a családsegítő központoknak. Viszont még lehet csatlakozni a Tündérpakk akcióhoz” – kezdte lapunknak Polgár Tünde, aki férjével elsősorban gyerekeken szokott segíteni.

„Fontos nekünk, hogy gyerekeket támogassunk. Ők azok, akik egyáltalán nem tehetnek arról, hogy milyen helyzetben vannak. Egy mikulás-csomag is hatalmas boldogság lehet nekik. Megható érzés látni az arcukon, hogy visszatér a bizalmuk a világba.”

Sok családnál különböző hagyományok vannak ünnepekkor, Polgáréknál viszont minden alkalom más miatt szép.

„Nagyon szeretem a karácsonyt. Mindig jóval előtte, már december elején elkezdünk készülni, díszíteni. Abszolút szeretjük megadni a módját. Nincs kifejezett hagyományunk, hogy például az asztalon mindig töltött káposzta van vagy ilyesmi. Minden alkalom más miatt szép. Általában Amerikában töltjük az ünnepeket, és vacsora után van az ajándékbontás. Ezt a részét sem szoktuk túlzásba vinni, nem a csilliárdok elköltéséről szól az egész. Inkább élményt ajándékozunk egymásnak, családi utazás kerül a fa alá. A legszebb ajándék az lenne idén, ha az egész család kiutazna hozzánk, és mind együtt lennénk.”

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Papadimitriu Athina: A flitter és a lótrágya között érzem jól magam

AC News 2021.11.26.
A Farm VIP versenyzője fél évig jurtában élt, traktor vitte a színházi fellépésére és szellemgyógyászként állatok rehabilitációjával is foglalkozik.

Yvonne Dederick: Féltem, hogy megöl a volt férjem

AC News 2021.11.25.
Kegyetlen lánykori emlékei se tántorították el attól az üzletasszonyt, hogy a fegyverek iránti szenvedélyének hódoljon.

Elhunyt Csűrös Karola – Barátnője szerint, már nem akart élni

AC News 2021.11.24.
Pásztor Erzsi zokogógörcsöt kapott a 85 éves legenda halálától.

Huppsz

Szakításáról mesélt Schobert Lara

Pataki József 2021.11.26.
Irigylésre méltóan összetartó a Schobert család, a két idősebb gyermekük, Lara és Norbika pedig nagyon jó testvérek. A fiatalok a Palikék Világa by Manna csatornán, a Futtában című műsorban...

Ezt tartja fontosnak egy párkapcsolatban Pintácsi Viki

Pataki József 2021.11.25.
A fotósként is sikeres énekesnő bár nem szeretne részleteket megosztani a magánéletéről, ragyog a boldogságtól. Most azt is elárulta, hogy számára mi a legfontosabb egy kapcsolatban.

Ki lehet ez a csinos nő Vastag Tomi mellett?

Pataki József 2021.11.24.
Az énekes szuper formában van, amióta elbúcsúzott a súlyfeleslegétől. Egy ismeretlen szőke nő most Tamás izmait veszi kézbe.
Video4a - Kategóriák között
video3a - Kategóriák között
video3 - Kategoriak között

AC News

Az egyedi sejtvizsgálat új eljárását dolgozták ki szegedi és debreceni kutatók

Pataki József 2021.11.26.
Az egyedi sejtvizsgálat új eljárását dolgozták ki a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) és a Debreceni Egyetem (DE) kutatói uniós támogatással - tájékoztatta az Eötvös Lor&aacut...

Háziorvosi szakmai vezető: A gyerekek oltásával mérföldkőhöz érkezhet a járványkezelés

Pataki József 2021.11.26.
Mérföldkőhöz érkezhet a járványkezelés azzal, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezte az 5-11 éves korosztály oltását a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcin&aacut...

Orbán: Meghosszabbítja a kormány az oltási akcióhetet

Pataki József 2021.11.26.
Egy héttel meghosszabbítja a kormány a hétfőn indult oltási akcióhetet - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken reggel.

Sziréna

Lakástűzben meghalt egy ember Hévízen

Pataki József 2021.11.26.
Meghalt egy ember a családi házában keletkezett tűzben Hévízen, az Egregyi utcában csütörtök este - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőhelyettese pé...

Késsel sebesítette meg menyasszonyát egy holland férfi Békéscsabán

Pataki József 2021.11.26.
Életveszélyesen megfenyegette és egy késsel megsebesítette menyasszonyát egy holland férfi Békéscsabán - közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján.

Hét év apagyilkosságért

Pataki József 2021.11.26.
Hét év fegyházra ítélt nem jogerősen egy apját agyonverő férfit a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön.
video3 - Kategoriak között
video4 - Kategoriak között
video2a - Kategóriák között

Itthon

Elhunyt 162 beteg, 11 871 új fertőzöttet találtak Magyarországon

Pataki József 2021.11.26.
Meghalt 162, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 11 871 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte pénteken a koronavirus.gov.hu, kiemelve: eddig 6 087 474 embert oltottak be, közül&u...

Szijjártó: Fontos cél a magyar vállalatok külföldi beruházásainak támogatása

Pataki József 2021.11.26.
Fontos cél, hogy az évtized végére a magyar cégek külföldi beruházásokból legalább annyi forrás kerüljön vissza a magyar gazdaságba, mint amennyi profitot a külföldi vállalatok Magyarors...

Novák: Hátrányos helyzetű gyerekeknek indított karácsonyi adománygyűjtést a Magyar Református Szeretetszolgálat

Pataki József 2021.11.26.
Hátrányos helyzetű gyerekeknek indított karácsonyi adománygyűjtést a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Kívánságlista nevű akcióban a gyerekeknek karácsonyi ajándékot vehetnek az adom&aacu...

Világ

Az Európai Bizottság a légiközlekedés leállítását javasolja a dél-afrikai régióból

Pataki József 2021.11.26.
Az Európai Bizottság a légiközlekedés leállítását javasolja a dél-afrikai régióból a koronavírus egy újabb variánsa miatt - jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizotts&aacu...

London hat afrikai országból felfüggeszti a repülőjáratokat egy új vírusvariáns vizsgálatának idejére

Pataki József 2021.11.26.
Hat afrikai országból felfüggeszti péntektől a repülőjáratokat a brit kormány a koronavírus egy új variánsának vizsgálati idejére.

Pozitív a cseh államfő vírustesztje, Zemant újra kórházba vitték

Pataki József 2021.11.26.
Pozitív lett a koronavirustesztje Milos Zemannak, ezért a cseh államfőt csütörtökön este újra a prágai Központi Katonai Kórházba szállították - közölte Jirí Ovcácek elnöki sz&...
video4 - Kategoriak között
Video4a - Kategóriák között
video1a - Kategoriak között

Profil

Malchiner Péter: Közel kell hozni az embereket saját magukhoz

Pataki József 2021.11.20.
Malchiner Péter annak idején egy népszerű sorozat főszereplőjeként országos ismertségre tett szert, de azóta abbahagyta a színészkedést. Volt nagy cégek vezetője, majd külföldre költözött &eacut...

Czank Nelli: Együtt lélegzem a kitalált karaktereimmel

AC News 2021.11.06.
Évekig légiutas-kísérőként dolgozott az írónő, így számtalan helyre eljutott a világban, az ott megszerzett élményeit, tapasztalatait könyveiben is hasznosítani tudja. 2012-ben váltott pál...

Szick Petra: Mindenki szép a maga módján

Pataki József 2021.10.23.
Magyarországon talán még nem annyira elterjedt a gyermekszépségversenyek világa, mint más nemzeteknél, de azért itthon is van lehetősége a kicsiknek megmérettetni magukat. Persze más körülmények k&o...

Amiről beszélnek

Balázs Klári is vírusos volt

Pataki József 2021.11.27.
Csak hónapokkal később tudta meg, hogy elkapta a koronavírust.

Nyitott kapcsolatban élt Gryllus Dorka

Pataki József 2021.11.27.
A színésznő bevallotta, hogy régebben előfordult, hogy harmadik fél is volt a kapcsolatában.

Hoppá! Titokban megnősült Bereczki Zoltán

AC News 2021.11.26.
Vagyis nem is annyira titokban, csak nem tűnt fel még senkinek. 
video4 - Kategoriak között
video1a - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között