Százezreket érhet Aleska festménye

2017.08.18. Rivalda

Százezreket érhet Aleska festménye

Sáfrány Emese aka Aleska egy ideje festőművészként csillogtatja a tudását, és a képei olyannyira jól sikerültek, hogy akár el is adhatná őket. A művészeti termékek akár több mint 100 ezer forintot is érhetnek, ha a névjegyével vannak ellátva.

poggyasz rivalda

Bizonyára akad olyan fanatikus Aleska rajongó, aki szívesen tenne ki otthonának falára egy kedvence kézjegyével ellátott festményt. A légtornász csupán egy-két hónapja lépett Da Vinci és van Gogh útjára, de már olyan képeket készít, mint a profik, és ha tovább folytatja, akár nyereséget is tud majd a műveiből termelni. A légtornászlány örülne is ha megvennék tőle az átlagáron 100-150 ezret érő képeket, ám azt ő sem tudta megmondani, hogy mennyit kérne el egy művéért cserébe.

„Ha valaki jelentkezik a képekért, szívesen eladom neki. Jó is lenne, mert már lassan annyi művem van, hogy nem férek el tőlük a lakásban. Nem tudom mennyit érhetnek, mert még sosem vettem hasonlót, de biztosan örülnék, ha megvennék. Persze nem ez az elsődleges, már az is nagy szó, ha érdeklődnének irántuk. Nagyon boldog lennék, ha valaki nappalijának lenne az éke egy saját képem” - mondta Aleska az AcNews-nak.

„A festményeim egyébként akvarellel készülnek, és körül-belül három óra alatt szoktam őket megalkotni. Egyelőre öt képem van, de pont a héten érkezik még négy vászon, amire még alkothatok” - fejtette ki lapunknak Emese.

b3 slider
Gyogyszertár
poggyasz jobb 400x300

További cikkek

bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT

Rivalda

Járai Máté: Tud fájni a bántás, de megtanultam ezeket jól kezelni!

Soltész Mónika 2021.01.28.
Tavaly év végén csatlakozott Járai Máté az RTL Klub Reggeli című műsorához. Szereti a kihívásokat, műsorvezetőként pedig már régóta szerette volna kipróbálni magát. Az AcNewsnak...

Divattervező lett Ganxsta Zolee! – Saját ruhamárkát alapított

Pataki József 2021.01.27.
Hogy micsoda? Döglégy Zoli saját márkát alapított, és a ruháit úgy kapkodják, mint a cukrot.

Kórház lett a lakhelye Jolika néninek – „Gyógyíthatatlan a betegsége”

Pataki József 2021.01.26.
Ózdról, egy budapesti kórházba szállították a napokban Szilágyi István özvegyét, akiről azt mondják, már nem lehet rajta segíteni. Most az intézmény lett az állandó lakhelye....

Huppsz

Kismama jógával készül a szülésre Dér Heni

Soltész Mónika 2021.01.28.
Az énekesnő nagyon jól viseli az áldott állapotot, ebben az időszakban a mozgással sem hagy fel. Dér Heni most kismama jógával tartja karban a testét.

Király Viktor elindult a nemzetközi hírnév felé - „Eldöntöttem, hogy nem fogok lehajtott fejjel élni!”

Soltész Mónika 2021.01.27.
Király Viktor hangulatembernek tartja magát és nem titkolja, hogy olykor becsúszik neki egy-egy depressziósabb nap. De mindig feláll, mert hatalmas céljai vannak, és nem ismer lehetetlent. Az énekes, dalszerző most elindult a nemzetk&ou...

16 éves lett a Jóban Rosszban - Madár Veronika: A sorozatnak köszönhetem a férjem

Soltész Mónika 2021.01.26.
Tizenhat évvel ezelőtt indult a TV2 máig népszerű sorozata, a Jóban Rosszban. Madár Veronika az első pillanattól kezdve részese a csapatnak. Az AcNewsnak mesélte el: ma már második családjaként tekint a team-re, s...
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
b3 jobb(400x300)
spaverin jobb(400x300)
HUBA

AC News

Elhunyt Börcsök Enikő színművész

AC News 2021.01.28.
Elhunyt 53 éves korában Börcsök Enikő Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész - tudatta csütörtökön a Vígszínház az MTI-vel.    

Fellendítette a járvány befektetési célú arany forgalmát

AC News 2021.01.27.
Fellendítette a járvány a befektetési célú arany (BCA) forgalmát, így annak értékesítése tavaly csúcsot döntött a BÁV Zrt.-nél - közölték szerdán az MTI megkeres...

Gázszámlának álcázott leveleket küldenek csalók a szolgáltató nevében

AC News 2021.01.27.
Csalók az MVM Next (korábbi nevén NKM Energia Zrt.) nevében, a gáz- vagy villanyszámlára hivatkozva, félrevezető e-maileket küldenek, és így próbálnak személyes adatokhoz jutni az internethasznál&...
Legnézettebb

    Sziréna

    Bozótvágóval kergette élettársát

    AC News 2021.01.28.
    Elfogták a rendőrök azt a vizsolyi férfit, aki egy vitát követően menekülő élettársát egy késsel kergette a helyi művelődési házba, ahol megpróbálta megdobni, azonban ittasságából ad...

    Veszélyes szánkózás Tuzséron

    AC News 2021.01.28.
    A záhonyi rendőrök lakossági bejelentés után intézkedtek a járművezetővel szemben – írja a police.hu. 

    Bántalmazta és a szemetesbe dobta kölyökkutyáját egy férfi Komlón

    AC News 2021.01.28.
    Állatkínzás miatt nyomoz a rendőrség egy komlói férfi ellen, aki bántalmazta kölyökkutyáját, majd az állatot egy szemetes konténerbe dobta - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság...
    b3 slider
    b3 jobb(400x300)
    spaverin jobb(400x300)
    poggyasz jobb 400x300

    Itthon

    Márciusig meghosszabbítják a korlátozásokat

    Pataki József 2021.01.28.
    Ma jelentették be a kormányinfón, hogy úgy gondolják, március 1-ig szükséges meghosszabbítani a járvány miatti korlátozásokat.

    Meghalt 93 beteg, 1569 fővel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

    Pataki József 2021.01.28.
    Meghalt 93, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1569 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.

    ITM: Már 100 ezer munkavállaló után igényeltek ágazati bértámogatást

    Pataki József 2021.01.28.
    Meghaladta a 100 ezer főt az ágazati bértámogatással elért munkavállalók száma, már mintegy 14 ezer munkaadó nyújtott be igénylést összesen több mint 25 milliárd forint értékben...

    Világ

    Giuseppe Contét hallgatja meg a bíróság a feltartóztatott migránsok ügyében

    Pataki József 2021.01.28.
    A lemondott miniszterelnök Giuseppe Contét hallgatják meg csütörtökön a Gregoretti olasz katonai hajót érintő előzetes bírósági eljárásban, amely a volt belügyminiszter Matteo Salvinivel szemben indult egy...

    A francia kormány szerint az éjszakai kijárási tilalom nem elégséges a járvány megfékezésére

    Pataki József 2021.01.28.
    A francia kormány több forgatókönyvet is tanulmányoz, beleértve a nagyon szigorú karantént is, miután a jelenleg érvényben lévő, délután 6 órakor kezdődő éjszakai kijárási til...

    Határozatlan időre meghosszabbította Donald Trump fiókjának tiltását a YouTube

    Pataki József 2021.01.28.
    A volt elnök fiókját először január 13-án függesztette fel a Google tulajdonában lévő vállalat, majd a múlt héten először, szerdán pedig újra bejelentették a tiltás meghosszabbít&...
    poggyasz slider 3
    poggyasz jobb 400x300
    spaverin jobb(400x300)
    HUBA

    Profil

    Goztola Kristina: Sokan keresnek meg, miként indítsák el a nemzetközi karrierjüket

    AC News 2021.01.23.
    A legfoglalkoztatottabb magyar színésznő külföldön, producer és modell. Kristina négy nyelven játszik, számos díjat bezsebelt már és több világsztárral is együtt dolgozott. A szíve azonban l...

    Kámán Ildikó: A munka nem teher, hanem a kiteljesedésünk része

    Soltész Mónika 2021.01.17.
    Édesanya, közben művészek, kulturális események PR-ese, mellette újabb feladat érkezett az életébe, a jövőben a Kodolányi János Egyetem külsős kommunikációs és PR szakértőjek&eac...

    Dr. Kökény Zoltán: Ma Magyarországon több mint egymillió cukorbeteg él!

    Pataki József 2021.01.09.
    30 éve tette fel az életét arra Kökény Zoltán, hogy embereket gyógyítson. Az orvos hivatásának tekinti, hogy megelőzhetővé tegye, hogy a cukorbetegség oly sok esetben amputációval végződjön...

    Vélemény

    Karácsony a bicikliseknek, káosz az autósoknak

    Pataki József 2020.05.13.
    Soha ennyi anyázás nem hangzott még el a fővárosi Nagykörúton egy szép, ám rosszul kivitelezett gondolat miatt. Kialakították ugyanis a biciklisávot és ahogy ígérték: csak egy sávot haszn&a...

    Mindenki lehet öntörvényű, DE…

    AC News 2019.10.18.
    Kozári Ágnes valószínűleg bele sem gondolt abba, mennyire kellemetlen helyzetbe hozta azokat az embereket, akik a Séfek Séfe műsoron dolgoznak. Kozi a sajtónak tartott interjúnapon a fotósok előtt letolta a nadrágját, mu...

    VÉLEMÉNY – Baukó Évának még bele kell rázódnia

    AC News 2018.11.08.
    Elindult a Való Világ 9 Powered by Big Brother. Baukó Éva újra szerepet kapott, hiszen a BeleValóVilág egyik műsorvezetője, immáron másodszor. Úgy tűnik, hogy a két időszak között eltelt idő alatt pedig sokat...
    b3 slider
    HUBA
    b3 jobb(400x300)
    Medytop Hiperiol

    Amiről beszélnek

    Újra együtt a Take That

    Pataki József 2021.01.28.
    A 90-es évek egyik legsikeresebb fiúbandájának tagjai a járvány alatt közelebb kerültek egymáshoz, és nagyon úgy néz ki, hogy újra össze fognak állni.

    Félti gyermekeit Justin Timberlake

    Pataki József 2021.01.28.
    A világsztár és felesége, Jessica Biel nagyon fél attól, hogy a gyerekeik előbb-utóbb megtapasztalják a szülők hírnevének az árnyoldalát.

    Két órát várt oltására Harrison Ford

    Pataki József 2021.01.28.
    A világsztár egyáltalán nem használta ki hírnevét, hogy előrébb jusson a sorban.