Tízéves az Alakreform – Rubint Réka: Szerelmek, babák és házasságok is születtek! 

Dózsa Gabriella 2020.05.20. Rivalda

Tízéves az Alakreform – Rubint Réka: Szerelmek, babák és házasságok is születtek! 

Rubint Réka a harmadik gyermekével volt várandós, amikor érezte, hogy hiányzik neki, hogy átadhassa másoknak a mozgás szeretetét. Mielőtt Schobert Norbit megismerte, és családot alapítottak, minden nap teltházas aerobic edzéseket tartott. Aztán megszületett Lara, majd Norbika, és Réka életét kitöltötte az anyaság. S miközben már pocakjában volt Zalán, akkor jött az Alakreform ötlete. Rubint Réka az AcNewsnak elmondta: az elmúlt tíz év alatt generációk nőttek fel az edzésein.

 

 

bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT

Tízéves lett az Alakreform, amit Rubint Réka álmodott és valósított meg. Mindezt úgy, hogy már feleség, és kétgyermekes édesanya volt, ráadásul már úton volt a harmadik baba is.

„Mikor megismerkedtem Norbival, heti negyven aerobic órám volt, rengetegen jártak az edzéseimre”– mesélte lapunknak a sztáranyuka. „Amikor megszületett Lara, majd Norbika, az anyaság természetesen felülírt mindent. A gyerekek mellett volt a helyem, csak néhány közös fellépést vállaltam Norbival, aki szerette is, hogy otthon vagyok. Amikor Norbika négy, Lara pedig hatéves lett,kezdtem azt érezni, hogy hiányzik valami az életemből. S bár már várandós lettem Zalánnal,vágytam arra, hogy újra edző is lehessek. És amikor egyszer mentem kocsival a gyerkőcökkel a 13. kerületben, a piros lámpánál megláttam egy sportcsarnokot. Ekkor már nagyon foglalkoztatott a gondolat, hogy valahol kellene órát tartani. Én nagyon hiszek a jelekben, kiszálltam Laráékkal, bementem az iskolába, beszélni akartam az igazgatóval, a portásnő felkísért hozzá. Megkérdeztem, mikor szabad a csarnok, mondta, hogy kedd esténként… Ez az időpont azóta is szent és sérthetetlen, még az utazásainkat is ehhez igazítjuk. Norbi amikor meghallotta, hogy kibéreltem a sportcsarnokot, majdnem elájult, azt mondta, teljesen őrült vagyok. Persze nagyon büszke rám! Én annyira hittem ebben, a mozgás adta örömben, a közösségépítő erejében, hogy nem tudtam elképzelni, hogy ez ne működjön. Megint a nulláról indítottam mindent. Az első órán 7-8 ember volt. De aztán szájról-szájra terjedt a hír, és nem szégyelltem odahívni a sajtót. Akkor nagy szenzáció volt, hogy egy kismama tornázik. Megmondtam az újságíróknak, hogy nyilatkozok, ha beleírják a cikkbe, mikor, hol van az edzés. De szórólapokat is csináltam, és a gyerekekkel beszórtuk a kerületet. Így lett a nyolcból tíz, a tízből tizenöt, majd húszember… Ma már mintegy egymillió főt számlál az Alakreform közösség! Még mindig hihetetlen!”

Réka órákig tudna mesélni az Alakreformos élményekről. Ez a második családja, de még mindig elérzékenyül, ha az ott kialakult barátságokra, szerelmekre gondol.

„Elképesztő boldogság, hogy azok az emberek, akik ismeretlenként léptek be hozzám, ma már tartják egymással a kapcsolatot, szeretik, segítik egymást” – folytatta. „Bárhonnan jön új ember, rögtön befogadják. Jöttek már közénk Ausztráliából is. De van egy vendégem például, aki tíz éve minden kedden elkocsikázik az edzésre Keszthelyről… Ez az állandóság, az órák minőségének állandósága, az időpont állandósága ez egyfajta biztonságot ad az embereknek. Mert tudják, ha kedden este odamegyek a Rozsnyaihoz, Réka biztosan ott lesz, és tart egy nagyon kemény edzést és sosem csalódnak! Ez a közösség nem hagyja magára a tagokat. Nem véletlen, hogy sok Alakreform kisbaba született, akiknek az anyukájuk várandósan járt ide, de születtek szerelmek is, a mauritiusi esküvőn mi voltunk a tanúk, és a tábor többi tagja a násznép. De adtunk össze Alakreformos párt Mexikóban is… Persze, hogy elérzékenyülök, ha ezekre gondolok. 102 tábor, több ezer óra, generációk nőttek fel közben, vannak, akik az első órákon még anyukák voltak, ma már nagymamák… S hogy mit jelent nekem ez a tíz év? Ez az életem!”

További cikkek

bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT