Törőcsik Mari: A legnagyobb fájdalmam, hogy többé nem állhatok színpadra

Pataki József 2020.01.13. Rivalda

Törőcsik Mari: A legnagyobb fájdalmam, hogy többé nem állhatok színpadra

Hosszú ideje nem szólalt meg Törőcsik Mari, most azonban kivételt tett. Az AcNewsnak elmondta mit tervez 2020-ra, és mi a legnagyobb fájdalma a mai napig. A színésznő ezen kívül azt is elárulta, mi jelenti mostanában az egyetlen derűt az életében.

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT

Az utóbbi években egyre ritkábban szólal meg Törőcsik Mari. Amikor egy-egy újságíró keresi, legtöbbször az ápolója, vagy esetleg lánya veszi fel a telefont, majd közli, hogy a művésznő most nincs olyan állapotban, hogy nyilatkozzon. Ha pedig mégis sikerül elérni, alig sikerül vele pár szót beszélni, hiszen hamar elfárad. Éppen ezért olyan meglepő, hogy ma, amikor tárcsáztuk a telefonját, hogyléte felől érdeklődve, személyesen ő szólalt meg a vonal túlsó végéről, igaz; erőtlen el-elhalványuló hangon. Szavai most nem voltak olyan vidámak és bizakodóak, mondataiból kiderült, hogy már végleg feladta a reményt, hogy egyszer visszatérjen szeretett fővárosába, és a számára világot jelentő deszkákra.

„Boldog újévet kívánok mindenkinek, üdvözlöm a barátimat! – kezdte a Nemzet Színésze lapunknak, majd arra a kérdésre, hogy mit tervez idénre, lesújtó választ adott. – Sajnos nem tervezhetek semmit. Nem mehetek színpadra többet. Az időjárást is nehezen viselem. Ugyan otthonomban meleg van, de jobban szeretem a nyarat, mint a telet vagy az őszt. Nem mehetek Pestre sem. Túlontúl le vagyok gyengülve hozzá. Nem bírnám ki azt a hosszú utat az autóval és ez fáj! Két dolog van, ami a legnagyobb veszteség az életemben: Az egyik, hogy többé nem állhatok színpadra, ezt elvesztettem… a másik pedig szeretett férjem, Maár Gyula halála.”

Törőcsik Marinak viszont még így sikerül megtalálnia a derűt életében.

„Az Isten vigyáz rám. Szép karácsonyom volt, mert itt volt nálam a családom. A barátaim is néha meglátogatnak, de sajnos csak ritkán. Én messze vagyok, a határ mellett, ők pedig dolgoznak. Ők még játszhatnak a színpadon… Most már elköszönök. Isten vele, és köszönöm, hogy keresett.”

További cikkek

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT