Tóth Andi: Nem fog érdekelni ki mit gondol!

Pataki József 2021.05.14. Rivalda

Tóth Andi: Nem fog érdekelni ki mit gondol!

Elképesztő sikernek örvend Tóth Andi új dala, mely hamar a legnézettebb videók közé került. Az énekesnő most az AcNewsnak mesélt az Állj című dalának hátteréről, és a szerzeményének vegyes fogadtatásáról.

poggyasz - rivalda

Szinte nem teli el úgy nap, hogy ne jelenne meg az énekesnőről egy-egy cikk, mely arról szól, hogy épp milyen ruha van rajta, hogyan pózol, mit iszik, kivel barátkozik. Egy ideje állandó szereplője a hasáboknak és nem mindig pozitív színben tüntetik fel. Sokan már inkább botrányhősnőként tekintenek rá, mintsem énekesként, ő pedig mindeközben alig törődve ezekkel, csak csinálja a dolgát. Persze, néha azért nála is betelik a pohár… Talán ez ihlette a legújabb dalát, az Állj című számot, melyhez videoklip is készült, és hamar a 3. legfelkapottabb produktum lett a magyar Youtube szcénában. Az elmúlt héten többen is boncolgatták a dalszöveget, egyesek azt vélték felfedezni, hogy a sorok között Tóth Gabit küldte el melegebb éghajlatra, mások azt kifogásolták, hogy a dalszöveget nem igazán lehet érteni. A dal sikeressége azonban vitathatatlan. Az énekesnő az AcNewsnak mesélt arról, hogyan érte őt a kitörő népszerűség.

„Nagyon örülök neki, hogy ennyire felkapott lett! Még mindig arra várok, hogy csípjenek belém, nem hiszem el. Hozzászoktam már ahhoz, hogy ha kijön egy dalom, az népszerű, de nem olyan kimagasló. Most is fel voltam erre készülve, ettől függetlenül minden számomra büszke vagyok. Aztán egyszer csak hirtelen megugrott a nézettsége, teljesen odavagyok” – kezdte lapunknak az ifjú énekesnő, majd áttértünk a dalszövegének egyes soraira.

„Nem volt nehéz megírni a szöveget. Megkaptam Marcitól az alapot, ő nagyon ért engem, és onnantól már könnyű volt. Kábé 20 perc alatt írtam meg a dalt. Gyorsan szoktak ezek menni, másfél hónap alatt csináltunk 10 számot. Szóval a szövegírással nem volt nehézség itt sem, azon viszont elgondolkodtam, hogy tényleg kiadjuk-e, mert vannak benne necces sorok” – mondta nevetve.

Andi itt erre a két sorra gondolt; Te csak egyed a híred, belőlem élnek, mit érdekel hogy én elvérzek. Nem segített senki, most jön mindenki, a tanácsod dugd fel, nem kérem.

„És nem, nem pont a Gabira gondoltam itt, hanem egy jelenségre. Sokszor próbáltak tanácsot adni, okoskodni, és erre már ráuntam. Elegem lett ebből.”

Ezek után rátértünk egy másik, sokatmondó sorra; Huszonkét múltam, gondok sorban, nem voltam jól már hét éve.

„Ez egy nagyon őszinte mondat tőlem. Most sincs minden a legnagyobb rendben, de már máshogy kezelem a dolgokat. És tudom, hogy igen, sok mindenkinek van rengeteg sz@rság az életében, én ezt elhiszem. Viszont nekem lehetőségem is van arra, hogy ezt megosszam és dalba öntsem. Hogy a művészet által tudjam feldolgozni az egészet, és így kifejezni magam, és az érzéseimet. Sok visszajelzés is jött, hogy mennyire tudnak azonosulni a mondanivalómmal, és pontosan ez volt az Állj-al a célom” – fejtette ki az AcNewsnak Andi.

Persze nem mehettünk el amellett sem, hogy az alkoholfogyasztást is megjelenítette a művében. („Ittam sokszor, nem várt otthon senki, egyedül mondd miért ne.”) Az utóbbi időkben ugyanis többször is cikkeztek arról, hogy az énekesnő éppen piát reklámoz, ital van a kezében, vagy éppen a városban bulizik, és ezzel nem mutat jó példát a fiataloknak.

„Igen, ez egy fricska! Belém álltak egy csomószor, hogy én miért iszom? Úgy tesznek, mintha senki nem fogyasztana alkoholt. 17 éves koromban sokkal többet ittam, csak akkor nem készültek cikkek.”

Talán pont ez az őszinteség tette ilyen népszerűvé Andi dalát. Az énekesnő úgy tervezi, ezen a vonalon marad, és a készülő albuma is eköré fog épülni.

„Nem fog érdekelni ki mit gondol, nekem ez jó. Eddig két dalom jött ki a készülő albumomról, és a következő hónapokban jön a többi is. Mindent meg fogok énekelni, többet adok ezúttal a lelkemből.”

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Polgár Tünde: Bízom benne, hogy jól neveltük a fiam

Pataki József 2021.06.17.
Polgár Tünde életében hatalmas változás fog bekövetkezni nemsokára. Kisfia Dani, - aki már nem is olyan kicsi- ugyanis elhagyja az országot, hogy négy évig egy neves egyetemen tanuljon. A sztáranyuka ugyan agg&oac...

Gáspár Evelin: Félnek tőlem a férfiak!

AC News 2021.06.16.
Tegnap ünnepelte 27. szülinapját Gáspár Győző gyönyörű lánya. Az AcNews arra volt kíváncsi, hogyan töltötte a jeles alkalmat a Survivorból nemrég hazatért Evelin, aki lapunknak azt is elárulta, hog...

„Hálásak lehetnek nekünk a portugálok” – Erre számítanak a magyar sztárok az esti meccsen

AC News 2021.06.15.
Focirajongó hírességeket kérdeztünk arról, ki, mit tippel, milyen lesz a mai magyar-portugál mérkőzés. 

Huppsz

Köllő Babetten alaposan kifogott egy szék – Vicces videót posztolt magáról a luxusfeleség

AC News 2021.06.17.
Igen vicces felvételt töltött fel magáról Köllő Babett az Instagramra, mely egy fotózáson készült.

A zenébe menekült a fájdalom elől Csocsesz

AC News 2021.06.17.
Az előadó szinte egyik napról a másikra veszítette el szeretett feleségét, Gyöngyikét. Azóta sem tudta feldolgozni a gyászt, ám igyekszik erős maradni, és nem kimutatni a világ felé fájdalm&aacut...

Ezért aggódott Puskás Petiért a családja

Pataki József 2021.06.17.
Az énekes évek óta mellőzi étrendjéből a húst. Döntése óta pedig jobban érzi magát a bőrében, mint azt megelőzően. Ám kezdetben többen aggódtak amiatt, hogy húsmentes életmó...
video4 - Kategoriak között
Video4a - Kategóriák között
video2a - Kategóriák között

AC News

Pont, mint a filmekben! – „Palackpostát talált egy horgászó kisgyerek”

AC News 2021.06.17.
Szerencsére még e-mail cím is volt benne, így reméljük végül révbe ér a levél.

Az utazást tervezők fele menne külföldre idén nyáron

AC News 2021.06.17.
A nyáron utazni készülők 51 százaléka gondolkodik külföldi úton, ami meghaladja a tavaly nyár elején mért 44 százalékos arányt, ugyanakkor a magyarok többsége továbbra is óvatos, a ...

BKK: újra használhatók az első ülések a járműveken

AC News 2021.06.17.
Ismét vehetünk vonaljegyet a járművezetőktől.

Sziréna

A koszban hagyták meghalni az édesanyjukat

AC News 2021.06.17.
Hosszú időn keresztül nem látta el beteg édesanyját három testvér, ami miatt az idős asszony végül életét vesztette. Most a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség minősített emberölés b...

Három magyar tini unatkozott, ezért autót loptak

AC News 2021.06.17.
Három tizenéves fiú unatkozott, ezért azt találták ki egy este, hogy ellopnak Györkönyből egy furgont amivel kocsikázhatnak kicsit, gyalogolni ugyanis nem akartak. A fiúk komoly kárt okoztak az autóban: leszerelté...

Sodrófával támadt egy autóra egy tapolcai férfi – Videó

AC News 2021.06.17.
Egy tapolcai férfi, amikor meglátta haragosát egy autóban ülni, dühében sodrófával esett a járműnek. Mint kiderült a két férfi nem sokkal a támadás előtt a nyílt utcán is egymásn...
Video4a - Kategóriák között
video3 - Kategoriak között
video4 - Kategoriak között

Itthon

Meghalt 4 beteg, 113 fővel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Pataki József 2021.06.17.
Meghalt 4 krónikus beteg, és újabb 113 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 5 375 923 embert oltottak be Magyarországo...

Szijjártó: A magyar és a szlovén gazdaság egyre több szálon kötődik egymáshoz

Pataki József 2021.06.17.
A magyar és a szlovén gazdaság egyre több szálon kötődik egymáshoz, ez a szoros együttműködés hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gazdaság gyorsan tudjon újraindulni - mondta Szijjártó Péter ...

Orbán: A járvány, a bevándorlás és Gyurcsány Ferenc jelenti a legnagyobb veszélyt

Pataki József 2021.06.17.
A járvány és a bevándorlás mellett a legnagyobb veszély, ami fenyegeti az országot, az az, ha Gyurcsány Ferenc újra a hatalom közelébe kerül - mondta Orbán Viktor miniszterelnök évadzáró ...

Világ

A szerb elnök oltakozásra szólított fel

Pataki József 2021.06.17.
Ősszel visszatérhet a koronavírus, és akár súlyosabb járvány is kialakulhat, ezért minél több embernek kell beoltatnia magát, hogy a társadalom védve legyen - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb elnök.

A hongkongi Apple Daily lap több munkatársát őrizetbe vette a város nemzetbiztonsági rendészete

Pataki József 2021.06.17.
A hongkongi Apple Daily lap több munkatársát, köztük a főszerkesztőt is őrizetbe vette csütörtökön a város nemzetbiztonsági rendészete több tucat, a nyomtatott, illetve internetes kiadásban is megjelent cikk tartalm...

Peking és Moszkva nemzetközi partnerekkel folytatná a Hold-kutatást

Pataki József 2021.06.17.
Nemzetközi partnerekkel közösen folytatná a Hold-kutatást Kínai és Oroszország a nemzetközi Hold-kutatási állomáson (International Lunar Research Station, ILRS) - adta hírül a Hszinhua kínai állami ...
video3 - Kategoriak között
video1a - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között

Profil

Börcsök Viktória: Mindig azt az énemet veszem elő, amelyikre éppen szükség van!

AC News 2021.06.12.
Viki olyan sok mindennel foglalkozik egyszerre, hogy felsorolni sem könnyű. Műkorcsolyázó, a Nemzeti Jégszínház szólistája, Youtuber, műsorvezető, influencer, számos videoklip szereplője. Legutóbb például kisfi&aa...

Mad Scientist: Az adott ötletet mindig a legjobban szeretnénk megcsinálni

AC News 2021.06.06.
Az AcNews megkereste az őrült tudósokat, hogy kiderítse, hogyan lehet hazánkban felvirágoztatni a sörfőzést az egyedibbnél egyedibb ízkreációkkal és dizájnnal.

Boronkay Péter: Az Olimpián túl is van élet

Pataki József 2021.05.29.
A paralimpikon bal alkarhiánnyal született de ez egy percig sem akadályozta semmiben, hogy elérje céljait. Mára rengeteg szép eredményt tudhat a magáénak, és mint mondja; simán felveszi a versenyt az ép sportol&...

Amiről beszélnek

Nagy Sándor a Jászai Mari-díjról: Fantasztikus érzés volt a kezemben tartani

AC News 2021.06.17.
A színészt korábban már többször felterjesztették a neves elismerésre, ezért mindig ott volt benne a kíváncsiság és a remény, hogy milyen lenne, ha őt választanák, és megkapná a...

Rá sem ismerni Zámbó Krisztiánra, igazi szívtipró lett belőle

AC News 2021.06.17.
Zámbó Krisztián és kedvese, Zsuzska a Life TV vendége volt, ahol elárulták, mikor kötik hivatalosan is össze az életüket.

Szalmakalap árusnak csap fel Ördög Nóra

AC News 2021.06.17.
Ördög Nóra minden évben elmegy a Paloznaki Jazzpiknikre, ám idén nemcsak vendégként, hanem árusként is jelen lesz a fesztiválon.
video2a - Kategóriák között
Video4a - Kategóriák között
video5 - Kategoriak között