Tóth Vera: Mocskos bókokkal halmoznak el a pasik!

2017.05.22. Rivalda

Tóth Vera: Mocskos bókokkal halmoznak el a pasik!

Az ország egyik legnépszerűbb énekesnőjén ámul az egész ország, aki az elmúlt hónapokban 40 kiló súlyfeleslegtől szabadult meg. Viszont sokan nem tudják, hogy a háttérben bizony súlyos egészségügyi okok állnak. Az AcNews-nak adott interjújában őszintén meséli el Tóth Vera az átalakulás történetét, és a férfiak megerősítő visszajelzéseit is az irányába.

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT

Vera édesapja cukorbeteg, az énekesnő pedig 19 évesen véletlenül fedezte föl, hogy bizony nála is magas számot mutat a vércukormérő. Ezt akkor sikerült orvosolnia, viszont három évvel ezelőtt szénhidrát - anyagcsere rendellenességet fedeztek fel nála, ami a hasnyálmiriggyel is összeköthető. Ezek együttese a cukorbetegség előszobájába léptette, valamint megakadályozta őt a fogyásban, sőt durva mellékhatásokat is okozott.

- Milyen tüneteid voltak?

- Hullott a hajam, bőrpírem és gyakorta ciklus kimaradozásaim voltak, de az orvos semmiféle elváltozást nem látott, így azt mondta, hogy hormonálisan keressem a problémát. Majd elsodort az élet Dr. Tóth Tamás felé, és egy belgyógyásszal együtt jöttek rá a betegségemre. Egy évig gyógyszeres kezelésen voltam, egy 160 napos diétán, valamint szurit is kaptam, ami hasonló az inzulinhoz, de mégsem az. Nem fogytam tőle semmit, csak híztam. A doktor azt mondta, hogy olyan, mintha nem is én irányítanám a testemet, hanem fordítva, ő irányítana engem. Akkor javasolta, a gyomor-bypass műtétet, ami nem gyomorgyűrű, mert sokan összekeverik.

- Mit lehet tudni erről a gyomor-bypass beavatkozásról?

- Ezt úgy kell elképzelni, hogy a gyomrot megcsinálják picinek, a régi gyomorban pedig ott marad minden, ami ugyanúgy ellátja a funkcióját, csak oda nem kerül étel. A műtét után nem fáj a gyomor, csak kicsit olyan érzés, mintha hasba rúgtak volna, illetve 8 darab laparoszkóp lóg ki belőled, azoknak pedig fáj a helye. Tulajdonképpen a lényege, hogy ez az új emésztőrendszer, amit csinálnak neked, a vékonybélből és a régi gyomorból tevődik össze, mert a régi gyomornak a patkóbél a folytatása, az újnak pedig a vékonybél. És a vékonyban áll neki az étel feldolgozódni, így sokkal kevesebb tápanyag kerül a szervezetbe, pontosan annyi, amennyire szükségünk van.

- Hogyan érezted magad a műtét után?

- Nagyon kellemetlenül éreztem magam a mellékhatások miatt, így meg is bántam az egészet. Tüntetni kezdtem a világ ellen, de a dackorszak után úgy átszokott a szervezetem, hogy már nem is tudom milyen volt előtte.

- A csodás átalakulás után milyen visszajelzéseket kapsz a férfiaktól?

- Félnek tőlem, zavarba jönnek a jelenlétemtől. Ez nagyon vicces. (nevet)

- Ez korábban nem volt jellemző?

- Én korábban is egy karizmatikus csaj voltam, és azt gondolom, hogy soha nem volt gondom a pasizással, de most egészen máshogy állnak hozzám. Teljesen másképp néznek rám, más hanglejtéssel mondanak egy bókot. A tökösebbje tudod, minél csinosabb egy nő, annál jobban bókolnak neki.

- Mondhatni „mocskosabban”?

- Igen, igen. (nevet)

- Hogyan hatott a változás a te önbizalmadra?

- Tudod, a zsír, egy védelmi burok. És olyan érzésed van, mintha elbújtál volna valami mögé. Így most nagyon sokszor van olyan érzésem, mintha kiraktam volna magamat mindenki elé meztelenül. Sokszor védtelennek érzem magam, amikor realizálódik bennem, hogy 40 kiló felesleg leugrott. Most nincs, mi megvédjen, ezért magamat kell. Tehát az önbizalmamat kell fejleszteni, de az még nem olyan erős, így azon vagyok, hogy fejlesszem.

- Még mennyi kilótól szeretnél megszabadulni?

- Még jó lenne egy huszast ledobni. De 15 kilót minimum, a többit pedig a plasztikai műtétek során megoldjuk.

- Mit üzensz a sorstársaidnak?

- Ne úgy akarjanak változtatni, hogy holnaptól gyökeresen életmódot váltanak, mert szerintem így nem lehet. Először mondjuk, ne használjanak kockacukrot, hanem barnacukrot, heti egyszer menjenek el edzeni, aztán kétszer, de majd alakul az egész.

A diabéteszben Tóth Vera mellett, Szabó Zsófi és Tarján Zsófi is érintettek, akik az Egy Csepp Figyelem Alapítvány sajtóeseményén, őszintén beszéltek a betegségükről, illetve arról, hogy milyen utat jártak be, ameddig megfelelő kezeléshez jutottak. Az alapítvány létrehozott egy ingyenes kiadványt a „DIA útja” néven, ami arról szól, hogy egy 39 éves kétgyerekes anyuka, hogyan jut el a szakszerű ellátásig, és milyen válaszutak elé kerül, miután észreveszi, hogy magas a vércukra. A kiadvány felhívja a figyelmet arra, hogy időnként mindenki ellenőriztesse a vércukorszintjét, és forduljon elsősorban a háziorvosához, ha az érték eltér a normálistól.

Az időben felfedezett diabétesz jól kezelhető, sőt a szövődmények is elkerülhetőek a rendszeres odafigyeléssel!

További cikkek

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT