Tegnap délután egy őrült hajsza indult a Lurdy ház környékéről, végül Józsefvárosban, befejeződött be a róka-kaland. VUK visszakerült természetes élőhelyére.
Kiváncsi volt a nagyvárosra a kis róka, ám miután kicsodálkozta magát, visszavitték az erdőbe. Sokan figyelték VUK kalandját, és mindenki nagy megelégedésére ezennel nem kilőtték a városba tévedt állatot, hanem megmentették.
„A rendőrség okosan követte az állatot, és ahol lehetőségük, ott nyílt megpróbálték zártabb helyre beterelni. Közben a forgalomnak is jelezték, hogy nem éppen a kreszben tanultakkal találják szembe magukat.
A kis vörös, mint egy turista, úgy szelte át a kerületeket és még arra is volt ideje, hogy a HVG fotósának (Veres Viktornak) pózoljon. Közben a tevékénység-irányítási központ forródróton volt velünk és kaptuk az információkat a mozgásáról. Végül sikerült egy zárt telepre terelniük az időközben állati nyomozókká alakult zsaruknak, így a végrehajtást és kilakoltatást már kiadták nekünk “alvállalkozásban.
A rókatúrát kevesebb mint egy perc alatt befejeztük, majd egy erdős részen szabadon is engedtük Vukocskát. Lassan tényleg tiszteletbeli állatvédők lesznek a budapesti zsaruk….de úgy gondoljuk ez nem is baj” – tette közzé az Àllat- ès Termèszetvèdelmi Őrszolgálat Újpest a közösségi oldalán.