ACNEWS

Rudolf Péter erős szívdobogással állt fel újra a Vígszínház színpadára

Szinte ki sem látszik igazgatói teendői közül Rudolf Péter, aki rendkívül örül annak, hogy rá bízták a neves intézményt vezetését.

Hirdetés
Ad image

Szinte ki sem látszik igazgatói teendői közül Rudolf Péter, aki rendkívül örül annak, hogy rá bízták a neves intézményt vezetését.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas, kiváló művész a Sláger Kult rádióműsorban vendégeskedett, ahol színházas, áldásos teendőiről, hivatásának lélektanáról, annak minden mélységéről és magasságáról mesélt S. Miller Andrásnak.

„A kinevezésem anno a covid közepén történt. Egy olyan kihívással találtam akkor szembe magam, a járvánnyal, amivel korábban senkinek se kellett szembenéznie. Ugyanakkor úgy voltam vele, hogy a szüleim túléltek mindenféle bombázást, bujkálniuk, menekülniük kellett az életükért. Én sem nyafoghatok a vírushelyzet miatt” – mondta a 95.8 Sláger FM-en Rudolf Péter, aki gyakran otthon is a színház ügyeit intézi.

„Most, hogy a kutyán kívül már mindenki a színház világához kapcsolódik otthon, nem is lenne értelme, hogy ne kerüljön szóba a munka. Amikor a gyerekeink kisebbek voltak ez nem így volt. Ők nem színházi gyerekek voltak, egy-egy előadást leszámítva, amin részt vettek, nem a színházban nőttek fel. Ugyanúgy igyekeztünk szülőként mellettük lenni, mint bárki más szülei. Amikor csak tudtunk a szülői értekezletekre is mindketten elmentünk, beletettük magunkat a szülőségbe amennyire lehetett” – árulta el a színházigazgató, aki nemrég színészi minőségében is feltűnt a Vígben.

„A kollégák is rágták a fülemet, hogy itt van az ideje, hogy a harmadik emeletről megérkezzek a színpadra is. Nagyon jót tett a lelkemnek az egész munkafolyamat. 17 évig a színházban dolgoztam, de sok idő telt el azóta, hogy itt játsszak újra. Erős szívdobogással járt, hogy újra itt próbáltam. Ugyanakkor, amikor próbáltam igyekeztem nem direktori minőségemben lenni. A kollégákat is megkértem, hogy inkább csak egy SMS-t írjanak a színházat érintő fontos ügyekről, ha próbálok, hogy át tudjam magamat adni a munkafolyamatnak. Féltem tőle, hogy hogyan fog ez így működni, de kezelhető volt ez a kettősség és nagyon jól éreztem magam a kollégákkal” – mondta Péter a Sláger Kult műsorvezetőjének, S. Miller Andrásnak.

 

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!