ACNEWS

Ryan Reynolds filmje tarol a kasszasikerlista élén Amerikában

A Ryan Reynolds főszereplésével forgatott Free Guy című sci-fi akciókomédia a hétvégén az észak-amerikai kasszasikerlista élén debütált 26 millió dolláros (7,7 milliárd forintos) jegybevétellel. A teljesítmény azért is figyelemre méltó, mert a produkciót kizárólag mozikban kezdték forgalmazni.

Hirdetés
Ad image

A Ryan Reynolds főszereplésével forgatott Free Guy című sci-fi akciókomédia a hétvégén az észak-amerikai kasszasikerlista élén debütált 26 millió dolláros (7,7 milliárd forintos) jegybevétellel. A teljesítmény azért is figyelemre méltó, mert a produkciót kizárólag mozikban kezdték forgalmazni.

A Matt Lieberman ötletéből és Shawn Levy (Stranger Things) rendezésében, százmillió dollárból (30 milliárd forintból) készült film a nemzetközi piacon további 22,5 millió dollárt (6,7 milliárd forintot) keresett az elmúlt három napban, így teljes globális bevétele már 51 millió dolláros (15,2 milliárd forintos) jegyeladásnál jár.

A pandémia előtti időket idézve kizárólag moziban forgalmazott Free Guy egyfajta teszt is lehet a filmipar számára, amelyben a járvány miatti megszorítások következtében már megszokottá vált az új produkciók hibrid – mozis és streaming – forgalmazása – emlékeztetett rá a Variety.com elemzése.

A Free Guy további szereplői között van Jodie Comer és Taika Waititi is.

A filmre a premierhétvégén 59 százalékban férfiak ültek be, a nézők 80 százaléka 18 éven felüli volt.

Reynolds a biztató premierhétvégi bevételek után a Twitteren árulta el, hogy a filmet gyártó Disney már meg is kereste egy esetleges folytatás lehetőségével.

Reynolds egy videójáték háttérszereplőjét, egy banki alkalmazottat alakít, aki rádöbbenve, hogy egy virtuális világ része, saját kezébe veszi a sorsát.

A kasszasikerlistán a Vaksötét 2. című horror 10,6 millió dollárral (3,2 milliárd forinttal) mutatkozott be, az Aretha Franklin életéről szóló, Jennifer Hudson közreműködésével forgatott zenés film pedig a toplista 4. helyén végzett 8,8 millió dolláros (2,6 milliárd forint) jegyeladással.

A harmadik helyet Dwayne Johnson és Emily Blunt szereplésével készült Dzsungeltúra szerezte meg 9 millió dollárral (2,7 milliárd forinttal). A kalandfilm harmadik hete látható az észak-amerikai mozikban, ahol eddigi bevétele már 82 millió dollárra (24,5 milliárd forintra) rúg, a globális bevétele pedig 154 millió dollár (46 milliárd forint).

A toplista ötödik helyezettje a The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag 7,7 millió dolláros (2,3 milliárd forintos) jegyeladással.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!