A légtornásznő az utóbbi hónapokban szinte megállás nélkül dolgozott, de a rengeteg teendő mellett is volt arra energiája, hogy az otthonukat karácsonyi díszbe öltöztesse. Az idei karácsony pedig különlegesnek ígérkezik, hiszen új párjával, a közismert zenésszel, Intivel ez lesz számukra az első közös ünneplés.
Sáfrány Emesével az utóbbi időben nagyot fordult a világ. Az elmúlt egy esztendőben szinte minden idejét az anyaságnak szentelte, idén ősszel pedig ismét gőzerővel vetette magát bele a munkába. Lapunknak korábban elárulta, hogy nagy változásokat tervez, célja pedig nem más, mint hogy stúdiójával nemzetközi szinten is felkerüljenek a térképre. A vállalkozásában egyre sikeresebb sztáranyuka a rengeteg munka mellett persze az ünnepekről sem feledkezett meg, a karácsonyfa ugyanis már talpig díszben tündököl az otthonukban.
„Hozzánk a télapó hozza az ajándékokat, így a karácsonyfa már egy ideje ott áll, de egyelőre még nem volt annyi szabadidőm, hogy foglalkozzak a többi teendővel” – kezdte lapunk megkeresésére Sáfrány Emese, akinek az ünnepek zöme munkával fog telni. Mivel stúdiójával hamarosan új helyre költöznek, így a felújítási munkálatok felügyelete is a légtornászra hárultak. Emese persze egy cseppet sem érzi tehernek a munkát, mindenesetre már nagyon várja, hogy a családja körében egy kicsit fellégezhessen.
„Van még bőven mit csinálni, szinte minden rám szakadt. 23-ig meg sem állok, örülök, ha szenteste már végre pihenhetek” – mondta nevetve a sztáranyuka, aki kisfia, Nolen mellett idén a párjával, Intivel is együtt fog karácsonyozni.