ACNEWS

Saját állatparkot alakított ki magának Kajdi Csaba

A modellügynökség vezetője villájuk alsó szintjét rendezte be állatparknak, amelyben tucatjával éltek a madarak.

Hirdetés
Ad image

A modellügynökség vezetője villájuk alsó szintjét rendezte be állatparknak, amelyben tucatjával éltek a madarak.

Nem akármilyen diákcsínyt követett el tizenévesen Kajdi Csaba, aki annyira rajongott az állatokért, hogy saját állatparkot rendezett be magának.

 “Egy hatalmas 5-600 négyzetméteres villában laktunk, aminek az alsó szintje – ahol régen a cselédlakások voltak – használaton kívül volt. Mivel nem is volt tervben ezzel semmi szépen kitaláltam, hogy mi legyen a sorsa” – mondta a 95.8 Sláger FM-en RádiósCyla, aki egy saját állatparkot alakított ki a lakatlan részen.

“Szépen bevonszoltam minden olyan növényt, amely park hangulatot ad a tiszafától a kisebb nagyobb bokrokig, mindent. Aztán jöttek az állatok, a kis pintyektől a nimfa papagájig mindent összevásároltam és elengedtem ebben a lakrészben. Nagyon boldog életük volt, én pedig rendszeresen jártam őket etetni, gondozni” – idézte fel a történeteket Kajdi Csaba, akit váratlanul ért, mikor tette kitudódott.

“Szerették volna eladni azokat a lakásokat, így az önkormányzat küldött egy kollégát, hogy felmérje a lakások állapotát. Így lepleződtem le, anyukám pedig fejvesztve rohant, hogy tudok-e valamit a lenti dzsungelről… Végül fel kellett számolnom az egészet, a kis madarakat beadtam egy állatkereskedésbe. Nagy kaland volt, a mai napig rajongok minden állatért” – mondta a Sláger Reggel műsorvezetőinek, Pordán Petrának és Somogyi Zoltánnak Kajdi Csaba.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!