A TV2 tavaly elvált műsorvezetője hónapok óta oszt meg új párjáról titokzatos bejegyzéseket. Most pedig kiderült, hogy egy menő ügyvéd jegyezte el őt nemrégiben.
Mádai Viviennek már két házassága is tönkrement, az egyik 2012-ben, míg tavaly mindenkit váratlanul ért a bejelentés, miszerint fogorvos férjével, Zoltánnal külön utakon folytatják életüket.
Nem csoda ezek után, hogy a csinos műsorvezető nem szívesen beszél arról, hogy jelenleg kivel alkot egy párt. Tavaly karácsony óta azonban megszaporodtak azok a bejegyzések, melyeken mindig csak egy nagyon picit mutat a rejtélyes idegenből, mint például a lábát vagy kezét. Ám abból nem csinált titkot, hogy új szerelme februárban, Rómában eljegyezte őt.
A Bors napilapnak sikerült kiderítenie, hogy ki Vivien titokzatos vőlegénye. Egy nemzetközileg is elismert, igazán sármos ügyvédről van szó, aki korban remekül illik a műsorvezetőhöz, hiszen nagyon fiatalos. Ismerőseik szerint hihetetlenül összeillenek, igazán hasonlít a személyiségük is. Az újság szerint egy munkatárs mutatta be őket egymásnak, a kémia pedig azonnal érzékelhető volt és a barátságból hamar szenvedélyes szerelem lett.