Egy éve hunyt el Sas József. Özvegyének fájdalma azóta sem enyhül. Barátai sem felejtik.
„Gyászolok, a helyzetem, a lelkiállapotom nem javul, hanem romlik. Ez a január rettenetes, születésnapja, halála, majd a temetése… Minden alkalommal megyek hozzá…” – mondta Zsuzsa a Blikknek, akinek barátnője, Hofi Ildikó is megszólalt az évforduló kapcsán.
„Egy éve, hogy elvesztettük Sasomat, ahogy én szólítottam. Már az is rettenet volt, ahogy a sztrók elbánt vele, de hogy meghalt!? A nyolcvanadik szülinapját még nagy társasággal ünnepeltük. Pár nap múlva Zsuzsával elutaztak, és közel kétévnyi ápolás lett a vége. Otthon feküdt a nappaliban, a többfunkciós csodaágyon, amit a felesége szerzett neki. Jártak hozzá masszőrök, gyógytornászok, de nem tudták lábra állítani. Szomorú voltam. Látogatásomkor kérdeztem: hogy vagy, Sasom? „Ildikém, én olyan boldog vagyok! – kiáltotta. – Zsuzsikámtól mindent megkapok. Igen, Zsuzsa olyan szeretettel, türelemmel ápolta, hogy megérdemelték volna még egymást egy pár évre. Én szeretek visszagondolni eltávozott szeretteimre. Ilyen Sasom is, aki nagyon hiányzik. Drága Zsuzsa barátnőmnek köszönhetem őt, vele egy csomagban kaptam. Hiányzik, hogy hetente hívjon és sorolja az új darab anyagát. Mert mindig tervezett valamit. Hiányzik a havi randink valamelyik étteremben. Jó barát volt” – mondta szomorúan Hofi Ildikó.
