A legendás humorista özvegye számára az év első hónapja keserves emléket őriz, többek között a szeretett férje halálát.
Ma ünnepelné 84. születésnapját a 2021. január 17-én elhunyt Sas József. Özvegye, Zsuzsanna a mai napig nem tudta feldolgozni imádott férje halálát. A fájó sebeket pedig nemcsak a születésnap tépte fel, hanem az is, hogy az özvegy ismét elkapta a Covidot, azt a betegséget, amely a legendás kabarékirály halálát okozta – írja a Blikk.
Sas József özvegye, Zsuzsa asszony a férje halála óta csak ritkán nyilatkozik, ugyanis sem lelkileg, sem fizikailag nincs jó állapotban.
„A január mindig nagyon fáj, nehezen élem meg ezt a hónapot. Ennél többet nem tudok mondani. Nem vagyok jól, ismét elkaptam a covidot, és még lábadozom” – mondta szűkszavúan a napilapnak Zsuzsa asszony, aki két évvel ezelőtt a férjével együtt kapták el koronavírust. Bár neki sikerült meggyógyulnia, Sas József szervezete a 2019-es sztrókja óta annyira le volt gyengülve,hogy a Covidot már nem tudta legyőzni.
Zsuzsa asszony azóta sem tudta feldolgozni imádott férje halálát, akitől a járványügyi szabályok miatt el sem tudott búcsúzni.