ACNEWS

Schirilla György: Énekelnem kell, amikor a Dunában úszom

Fotó: Schirilla György / facebook
Fotó: Schirilla György / facebook
Két búcsú úszásra készül a 64 éves Schirilla György, a nemzet rozmára. Csak azt sajnálja, hogy jégtáblákra már nem számíthat.
Hirdetés
Ad image

Az első Duna átúszás február 24-én lesz Vácon. De miért éppen ekkor? – tette fel a kérdést az AcNews.

„Akkorra tudtam egyeztetni időpontot az önkormányzattal. Az úszásom köré építenek egy télbúcsúztató rendezvényt kiszebáb égetéssel, zenekarral. Az igaz, hogy a Duna valószínűleg nem fagy be addigra, de azért hideg lesz. Ha jól emlékszem utoljára 2004-ben úsztam jégtáblák között. A magyar rozmároknak ma már elég könnyű dolguk van. A +6 fokos Duna nem olyan nagy kihívás. Egy kicsit sajnálom is őket, hogy a bizonyítási lehetőségük kisebb. Én minden esetre készülök.

Hetente három alkalommal merészkedik be a Dunába, általában a Római parton.

„Aki vigyáz rám, ő a párom, aki ugyan úszni nem tud, ezért a vízben énekelnem kell, mert ha van hangom, akkor tudja, hogy életben vagyok. Most még csak 8-10 percet vagyok a vízben, mert márciusban leszek 63 éves, és szoknom kell a hideget. Már nem esik olyan jól, mint amikor elkezdtem követni édesapám példáját.”

Schirilla György mostanában parkolóőrként dolgozik és néha a hétvégeken park gondnokságot is vállal. Nagyon népszerű, mindenhol felismerik, és kedves szavakkal fogadják.

„Nagyon készülök erre az úszásra. Vácon szerintem lesz 2-3 ezer ember. Vigyázni fognak rám búvárok és orvosok, egy hajó és egy mentőautó is. És lesz még egy búcsú úszásom, ami tényleg az utolsó lesz. December 6-án búcsúzom majd a rozmárságtól Budapesten” – mondta az AcNewsnak Schirilla György.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!