ACNEWS

Shaun, a bárány az űrbe megy

Shaun, a bárány is részt vesz a Holdat megkerülő, legénység nélküli NASA-űrmisszióban - közölte a népszerű animációs tévésorozatot gyártó brit Aardman stúdió.

Hirdetés
Ad image

Shaun, a bárány is részt vesz a Holdat megkerülő, legénység nélküli NASA-űrmisszióban – közölte a népszerű animációs tévésorozatot gyártó brit Aardman stúdió.

A stop-motion animációs tévékarakter az Artemis-program első küldetésén utazik az űrbe. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Artemis-programjának célja, hogy ismét űrhajósokat juttasson a Holdra.
    

Shaun, a bárány a tervek szerint a floridai Kennedy Űrközpontból augusztus 29-én indul útnak. A mesefigura a küldetés során csaknem 500 ezer kilométerre távolodik el a Földtől. A NASA Orion űrhajója legényég nélkül kerüli majd meg a Holdat, útját a földi irányítóközpontból ellenőrzik.

Az űrhajó a BBC News csütörtöki beszámolója szerint egy sor kulturális értékkel bíró emléket visz magával.
   

 Az Európai Űrügynökség (ESA) igazgatója, David Parker elmondta: nagyon örülnek Shaun küldetésének. „Lehet, hogy kis lépés ez az emberiségnek, de óriási ugrás a bárányok számára” – fűzte hozzá.
    

Az Orion elhalad a Hold mellett, a gravitációját felhasználva gyorsul fel, és több mint 70 ezer kilométerre halad el mögötte.
   

 „Shaun az Artemis-küldetés egyik első űrhajósaként élen jár a holdkutatásban, ami nagy megtiszteltetés a mi gyapjas kalandorunk számára” – büszkélkedett Lucy Wendover, az Aardman marketingigazgatója.

MTI
 

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés