Endre bácsi fia megbocsátott annak az orvosnak, aki a tragédiát okozta. Üzent is neki. „Szeretném, ha tudná, hogy nem haragszunk rá. Tudjuk, hogy az egész életét arra tette fel, hogy másokon segítsen és életeket mentsen, most pedig azt a tényt kell feldolgoznia, hogy az ő hibájából egy élet véget ért. Elég büntetés neki, hogy ezzel kell ezután együtt élnie, ezért megnyugvást és békét kívánok a lelkének” – írta a Bors.
A tragédia kedden egy dombóvári buszmegállóban történt, ahol a 88 éves Endre bácsi várakozott. Ott gázolta halálra őt a kecskeméti orvos. Mint kiderült, rosszul lett vezetés közben. Endre bácsi azonnal meghalt. Bár a gázoló próbált segíteni rajta, már nem tudta megmenteni. Az orvos sírt, zokogott, amikor a mentők kiérkeztek a helyszínre. Végül kórházba szállították.