Az énekesnő saját portréját ajánlotta árverésre, az abból befolyt összeg minden forintját pedig a Rejtett Kincsek Alapítvány javára ajánlja.
Adri eddig is rendszeresen jótékonykodott, s ezúttal egy, a Down-szindrómások támogatására létrejött alapítványt segítene a fotójával.
„Nehéz volt választani, melyik lesz az a kép, ami tetszik majd az embereknek. Még nem tudom elképzelni, hogy hova kerül a portré, lehet, hogy valakinek minden nap a nappalijában kacagok majd” – árulta el a Blikknek Adri, aki hozzátette: személyesen adja majd át az árverés győztesének április 19-én a képet, ahol többek között a vízilabdázó Kásás Tamás, az Animal Cannibals és Csősz Bogi fotójára is licitálhatnak az érdeklődők, sőt, koccinthatnak is velük.