A lövöldözés csütörtökön késő este kezdődött Mladenovac város közelében, amikor egy támadó automata fegyverrel tüzet nyitott egy mozgó járműből, majd elmenekült – jelentette az RTS televízió.
A sérültek közül hét állapota válságos.
A gyanúsítottat, feltehetően egy 21 éves férfit keresik a rendőrök. Egy olyan területet vettek körül, ahol feltételezhetően rejtőzködik. Erős a rendőri jelenlét a környéken: helikopterek és drónok repkedtek, miközben a rendőrök a nehéz terepet kutatják át.
Bratislav Gašić belügyminiszter terrorcselekménynek nevezte a támadást.
A támadók több Mladenovac környéki faluban is lövéseket adtak le, először Dubona, aztán Malo Orašje, majd Šepšin faluban.
A helyi jelentések szerint Malo Orašjéban egy rendőr és nővére is meghalt.
Szerdán egy 13 éves diák lőtte agyon nyolc diáktársát és a biztonsági őrt egy belgrádi általános iskolában, ami sokkolta az országot.
A merénylő fiú, Kosta Kecmanović 2019 óta tanult az iskolában. Apja két fegyverét használta a lövöldözéshez, és egy hónapja tervezte a támadást.
A belgrádi rendőrség vezetője elmondta, hogy a tinédzsernek két benzinbombája is volt, és „listát készített azokról a gyerekekről, akiket meg akart ölni”. Hét lány lett az áldozata és egy fiú.
Kecmanović túl fiatal ahhoz, hogy büntetőeljárás alá vonják, ezért pszichiátriai intézetbe helyezték el. A szüleit is letartóztatták.
A második lövöldözés akkor történt, amikor Szerbia háromnapos gyászra készül. Csütörtökön több ezren álltak sorba, hogy virágot helyezzenek, gyertyát gyújtsanak és játékokat hagyjanak az iskola előtt, hogy megemlékezzenek a szerdai támadás áldozatairól.
Szerbia nehezen tud megbékélni a történtekkel. Bár hemzsegnek az 1990-es évek háborúiból visszamaradt fegyverek, a tömeges lövöldözés még mindig rendkívül ritka – sőt, ez volt az első iskolai lövöldözés Szerbia újkori történelmében. Az előző tömeges lövöldözés 2013-ban történt, amikor egy háborús veterán 13 embert ölt meg a közép-szerbiai Velika Ivanca faluban.