Először ünnepli együtt a Valentin napot Stana Alexandra és Meggyes Dávid. A táncosnő, most az AcNewsnak árulta el, hogyan készül erre a napra.
Pár órája került ki az első olyan kép Stana Alexandra Instagramjára, ahol új párjával, Meggyes Dáviddal pózol boldogan, lufik között.
Valószínűleg nem véletlenül pont ma, hiszen ezen a napon ünnepelik Szent Bálint, a szerelmesek védőszentjének napját. Az AcNewsnak elmondta most a táncosnő, hogy mit jelent neki ez az alkalom.
„Kicsit kettős ez nálam. Próbálom magamban táplálni, hogy ez is egy ugyanolyan nap, hiszen a szerelmet minden nap meg kell ünnepelni. Ugyanakkor valahogy a giccsparádét is szeretem. Lufikat, rózsákat, szívecskéket stb. Ugyanígy vagyok a karácsonnyal is. Minden nap meg kell becsülni a szeretteinket, családunkat, de akkor is örülök, hogy van egy külön ünnep, amikor még jobban odaadhatjuk magunkat bizonyos érzéseknek” – kezdte lapunknak Alexandra, aki kitért arra is, hogy mit terveznek mára a párjával.
„Közös ebédet, vacsorát tervezünk. Nem kell olyan nagy dologra gondolni. És igen, a közös kép is a Valentin napunk része” – mondta jókedvűen a táncos.
Január elején derült ki, hogy Meggyes Dávid két év után kilép a házasságából. Később a Dancing with the Stars táncosa – akinek szintén nemrégiben ért vége a házassága Köcse Györggyel – elismerte szerelmüket.