Stana Alexandra a Dáviddal való kapcsolatáról vallott. Most mindent elmesélt, amiről a közelmúltban olyan sokan kérdezték.
„Először nyáron találkoztunk, egy üzletmegnyitón, ahol ő influenszerként volt jelen. Megszólított, gratulált a Dancinghez, mondta, hogy szívesen táncolna. Akkor ennyi történt. Decemberben találkoztunk össze teljesen véletlenszerűen egy bevásárlóközpontban, ahol én éppen vásároltam. Meghívott egy baráti kávézásra. Akkor még nem gondoltam bele többet, és szerintem ő sem. Jól sikerült, nagyon sok mindenről beszélgettünk, hamar egy hullámhosszra kerültünk. Sajnálom, hogy a nyakába zúdítanak mindent, és rossz színben tüntetik fel, pedig soha nem írt nekem tolakodó üzeneteket. Amint éreztük, hogy itt már alakulhat valami, hazament, és elmondta Grétának, hogy szeretne elköltözni. Nem gondolom, hogy elszerettem a párjától, ahogy beállítják. Volt egy nem túl jól működő kapcsolata, és ő lépett; nem élt párhuzamos életet” – mesélte a Dancing with the Starsból jól ismert táncos a hot! magazinnak, aki hozzátette: még erős kijelentés az „együtt vannak”, mivel csak egy hónapja sodorta össze őket az élet.