ACNEWS

Straub Dezsőnek meggyűlik a baja a generációs különbséggel

Nagykorú lett Straub Dezső legkisebb lánya. A Jászai Mari-díjas színész nem csak lányos apaként van nehéz helyzetben, de a generációs különbséggel is meggyűlik a baja.

Hirdetés
Ad image

Nagykorú lett Straub Dezső legkisebb lánya. A Jászai Mari-díjas színész nem csak lányos apaként van nehéz helyzetben, de a generációs különbséggel is meggyűlik a baja.

Szerencsére kislánya, Napsugár és közte korban ott vannak a színész fiai, akik bizonyos szempontból apai szerepet töltenek be a fiatal lány életében, ám ő is sokszor „istápolja” Straub unokákat.

„Lényegében korosztályosan helyet cseréltünk, Ő felnőttkorba lépett, én pedig újra beléptem a 'gyerekkorosztályba'” – ecseteli a helyzetét a színész a Storynak adott interjúban.

A művész úgy véli, Napsugár néha talán túlságosan is határozott, de ő azért vigyáz arra, nehogy túl megdorgálja, főleg, mert a családjában-e téren voltak rossz, nem követendő minták:

„Édesapám 32 évig nem beszélt az édesanyámmal. Ezért is fogadtam meg, hogy velem ez nem fordulhat elő” – emlékezett vissza gyermekkorára Straub.

Ahogy Napsugár az édesapjáról beszél, az pedig egy kivételes kapcsolatról árulkodik:

„Sokszor csak hetente tudunk találkozni, de naponta telefonon beszélünk. Soha nem tiltott semmitől, de mindennek elmagyarázta a pozitív és a negatív oldalát. Talán ennek köszönhető, hogy eszembe se jutott kipróbálni a cigarettát, a kábítószert vagy az alkoholt” – mesélte a magazinnak kapcsolatukról a nagylány, aki tovább vinné családi örökséget és színészettel szeretne foglalkozni.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!