Az énekesnő életveszélyes állapotba kerülhet, alig nyom negyven kilót már csak.
A Sztárban sztár leszek! versenyzője, Krizsán Lili nagyon komoly betegséggel küzd: immár mindössze 44 kilót nyom, szervezete pedig bármikor feladhatja a harcot az életben maradásért.
„Anorexiával küzdök, ami rendkívül súlyos szorongást okoz számomra. Évek óta tart ez az állapot, de egyre nehezebben viselem. A Sztárban sztár leszek! hatalmas erőt adott nekem, ahogy a mesterem, Köllő Babett is, akinek az unszolására megvizsgáltattam magam és felmérték az állapotomat” – kezdte az énekesnő a Borsnak, aki a diagnózis után szörnyű híreket kapott az orvosától.
„Szó szerint azt mondta, ha így folytatom, életveszélyes állapotba kerülök. Nem hatott rám ijesztően, de eldöntöttem, hogy befekszem a kórházba és kezeltetni fogom magam, mert a karrieremet nem akarom kockára tenni” – jelentette ki Lili.