Megdöbbentő részletek derültek ki annak a szélsőséges csoportnak az ügyében, amely „Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya” néven próbált párhuzamos hatalmat szervezni Magyarországon. A vádlottak nem csupán új „alkotmányt” írtak, de 33 közjogi vezetőre és politikusra halálos ítéletet is hirdettek – mindezt egy Fejér megyei gyűlésen, amelyről videófelvétel is készült. A felvételen elhangzik:
„Ha ölnek, öljenek szépen.”
A bíróság első fokon az önjelölt „ideológiai vezetőt” 5 év, társát 3 év szabadságvesztésre ítélte, ám a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szerint ez túl enyhe – súlyosbítást és szigorúbb jogi minősítést kértek. A vád szerint a férfiak az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére szervezkedtek, és emberölésekre buzdították híveiket, köztük kormányzati, ellenzéki és igazságszolgáltatási vezetőket is név szerint megnevezve.
A csoportosulás a demokratikus berendezkedést „leképezve” osztotta fel saját hatalmi szerkezetét: az egyik vádlott „bíróként” halálos ítéleteket mondott ki, a másik „végrehajtóként” irányította volna a kivégzéseket. Az „új alkotmányukban” pedig szerepel: „Mindazzal szemben, aki vagy ami megsérti az alkotmányos alapelvek előző pontokban megfogalmazott értékrendjét, joga és kötelessége a hűtlenség vádja nélkül akár élete árán is ellentmondani és ellenállni”
A vádlottak tagokat toboroztak az interneten, és fegyverek beszerzéséről egyeztettek. Egy újonnan csatlakozó férfi például úgy fogalmazott:
„El kell menni, a fejüket levágni, meg kell halljanak, nincs más.”
A hatóságok összehangolt akcióban csaptak le a szervezetre: a TEK, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda több helyszínen tartott házkutatást és lefoglalást. A Fővárosi Ítélőtábla most a fellebbezések nyomán dönt majd az ügyben.











