Deliága Éva pszichológus a Válasz Online-nak adott hosszú interjújában arról beszélt, hogyan hatott a digitális oktatás, a mindennapi kötelező kütyü-használat az iskolásokra, akiknek nem csak a szórakozás, de a tanulás is ugyanazon a platformon ment végbe, így gyakorlatilag időkontroll nélkül voltak jelen az online térben.
„Sok szülő panaszkodott arra az elmúlt két tavasz során, hogy a távoktatás miatt a gyerek még inkább a digitális világ rabja lett, mint előtte volt” – mondta a pszichológus az internetes portálnak, aki azt is elmondta, hogy a legtöbb családban van valamilyen szabály, korlát a digitális eszközök használatára, amit azonban nem lehetett betartani a napi 6-8 óra kötelező képernyőidő mellett.
„Sok kiskamaszt nevelő szülő számolt be róla – elsősorban fiúk szülei –, hogy teljesen felborult a gyerek napirendje: a tanítás után is marad a számítógép, tablet vagy telefon előtt, és estébe, éjszakába, hajnalba nyúlóan játszik, sorozatokat darál, vagy YouTube-videókat néz. Ilyenkor persze másnap már felkelni is nehéz, elúszik az egész napirend, háttérbe szorul a tanulás” – mesélt a korlátok közé már aligha szorítható online jelenlétről a szakember, aki azt is elmondta, sokan keresték fel a járvány alatt a megváltozott internethasználat következményei miatt.
„Az utóbbi időszakban rengeteg esetem volt, amikor 10–13 éves fiúk szülei kerestek fel, hogy nagy a baj. A gyerek egyfelől motiválhatatlan, érdektelen, másfelől ingerlékeny, dühkitörései vannak. A háttérben minden családban ugyanaz a kép bontakozott ki: az érintett gyerekeknek szinte vagy teljesen kontroll nélküli számítógéphasználatot engedtek” – mondta Deliága Éva, aki elmondta azt is, hogy komoly feszültségforrásokhoz vezetett a családokban, hogy gyakran este 9 után kellett könyörögni a gyereknek, hogy hagyja már abba aznapra a gépezést.
“Mivel ülve, szinte mozdulatlanul játszanak, óriási testi feszültség is felgyülemlik bennük, amit nem vezetnek le. Ebből is fakadnak a dühkitörések, továbbá a passzív, mondhatni módosult tudatállapotban történő elfoglaltságtól való elszakadás, a tevékenységváltás is nehezített. Beszűkült az érdeklődési körük. Amikor nem játszottak, akkor is csak a játékról tudtak beszélni, és alig várták, hogy újra játszhassanak. A virtuális világ szinte teljesen elvette azt az időt, amit a barátokkal, szülőkkel, testvérekkel, sporttal, más hobbikkal töltöttek. Ez gyakorlatilag egy viselkedéses addikciónak a kórképe” – számolt be a problémáról a pszichológus, aki végezetül azt is elmondta, mi a megoldás, ha az előbb említetteket tapasztaljuk a gyermekünknél.
„A gyakorlatban az a stratégia nem működött, hogy csökkentsék a képernyő előtt töltött időt. Ha ezt például naponta két órára limitáltuk, akkor egész nap erre a két órára várt a kiskamasz, és amikor letelt a szabott idő, újra feszültségforrást jelentett, hogy miért nem több. Csak az működött, ha egy időre teljesen szüneteltették a függőséget okozó számítógépes játék használatát. Ez drasztikusnak tűnik, viszont amilyen ijesztő tüneteket mutattak ezek a gyerekek, olyan hamar rendbejöttek. Elkezdtek több időt tölteni a családjukkal: kijöttek a nappaliba, hozzászóltak a szüleikhez, testvéreikhez, újra elkezdtek valamilyen manuális tevékenységet, például főzni vagy modellezni. Többet mosolyogtak, érzelmileg jobban jelen voltak. Aztán idővel vissza lehetett vezetni az életükbe a kütyühasználatot – a távoktatás miatt nem is volt választás –, de már figyeltek arra a családban, hogy ez ne torkolljon korlátlan játékba. Vagy épp sorozatfüggésbe” – zárta gondolatát a szakértő.
