A tehetségkutatókon feltűnt fiatalok, Mardoll és Hadas Alfréd közösségi oldalairól eltűntek a közös képek, ráadásul már egy ideje nem is követik egymást.
Az X-Faktor és a Sztárban Sztár leszek! két rappere, Mardoll és Hadas Alfréd az idén februárban hozták nyilvánosságra kapcsolatukat. Úgy mesélték, hogy az 5 évvel fiatalabb fiú üzenetekkel bombázta a lányt, aki először figyelmen kívül hagyta a dolgot, ám a találkozásuk után hamar kiderült, hogy nagy az összhang közöttük. Hamar összeszokott páros lettek az elmúlt hónapok alatt.
Mardoll nemrég még szeretettel beszélt Alfrédról, azt mondta, hogy mellette igazán önmaga tud lenni, ám most úgy tűnik, mégis baj van. A sztárpár néhány napja még arról posztolt, hogy közösen vettek részt egy esküvőn, mára pedig már mindketten törölték a közös fotóikat, illetve ki is követték egymást. Vajon mi válthatta ki a fiatalok eltávolodását?