Véget ért Kocsis Paulina kapcsolata.
A fiatal énekesnő az X-Faktor tizedik évadában tűnt fel, az Ajándék című száma óriási sikert aratott, a volt barátjáról írta a dalt, most azonban úgy döntöttek, nem folytatják együtt.
A TikTokon ismertté vált énekesnő az RTL Klubnak mesélt a szakításról. Elárulta, hogy februárban ért véget a kapcsolat, úgy érezték túl fiatalok ahhoz, hogy elkötelezzék magukat. A lány elmondta, azért kezdeményezte a szakítást, mert egy ideje nem működtek köztük a dolgok kettejük között.
„Motivált, hogy még sosem éltem egyedül, anyukámmal, majd Dominikkal laktam együtt, és vágytam már arra, hogy kipróbáljam milyen, amikor nem vár otthon senki” – mondta Paulina az RTL Klubnak.
A fiatal lány most minden energiát az éneklésbe fektet, hiszen jelenleg a karrierje a legfontosabb. Főként az új dalokon dolgozik, egyedül él, így most több ideje van arra, hogy előtérbe helyezze azokat a dolgokat, amelyek igazán érdeklik. Legutóbb például a Honeybeast új dalában működött közre.