ACNEWS

Szárnyalt Szoboszlai Dominik, gólt lőtt az AC Milan ellen

Szoboszlai Dominik Fotó: M4sport
Szoboszlai Dominik Fotó: M4sport
Rá sem lehetett ismerni a Liverpool magyar világklasszisára, csapata 3:1-re legyőzte a Milánt, a harmadik gólt ő szerezte.
Hirdetés
Ad image

Elképesztően szárnyalt és gólt is lőtt a Liverpool játékosa,  Szoboszlai Dominik az AC Milan ellen, a Bajnokok Ligájában. Csapata edzője még az összecsapás előtt arról beszélt, hogy nagyon elégedett Szoboszlaival. Azonban a gólokat és a kapura veszélyes játékot vár tőle. Nos, a 23 éves magyar világklasszis most kárpótolta. Összesen három kaput eltalált lövése volt – derül ki a Sofascore adataiból. Az elsőt még könnyen védte a csereként beálló Lorenzo Torriani, ezt követően a bal szélről próbálkozott kiszorított helyzetben, a fiatal olasz ezt is hárította, harmadjára azonban tehetetlen volt.

Szoboszlai Dominik a Liverpoolban ezt megelőzően legutóbb március 14-én talált be a kapuba. Az értékelés szerint Dominiknek ezen felül egy kulcspassza volt, a négyből három hosszú indítása pontos volt, a 46 rövid passzából pedig 37 sikerült. Amivel 80 százalékos pontosságot ért el. A labdával összesen 62-szer találkozott a 90 perc alatt. Négy cseléből azonban mindössze egy jött be, a védekezésben pedig ezúttal nem jeleskedett. A Sofascare végül 7,6-ra értékelte, amivel a Liverpool legjobbjai között volt – írta a Bors.

Szoboszlaira a hétvégén angol bajnoki összecsapás vár, szeptember 21-én, szombaton 16 órától a Bournemouth ellen játszik. A Liverpool a BL-ben legközelebb október 2-án lép pályára, akkor a Bolognát fogadja.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés