Mint arról az acnews.hu beszámolt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) egy eljárási hibáktól hemzsegő ügyben hatalmas összegű kártérítésre kötelezte a bíróság. A blikk.hu értesülései szerint azonban az eddig már kifizetett 300 millió forinton felül további 200 milliót követelnek a károsultak a magyar adóhatóságtól.
Az eset előzménye egy 2020-ban végrehajtott összehangolt akció volt, amelyben részt vettek a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói is. A költségvetési csalás miatt végrehajtott házkutatások és lefoglalások alkalmával rengeteg készpénzt és egyéb értékeket foglaltak le, továbbá zároltak ingatlanokat és bankszámlákat is. A lefoglalt tárgyak között volt egy Lamborghini Aventador, egy Bentley Continental, valamint két Porsche is. A NAV tájékoztatása alapján a biztosított vagyontárgyak együttes értéke 1,5 milliárd forintra rúgott.
Inkasszó a NAV számláján
A lefoglalt gépkocsik mindegyike a német székhelyű, autók tartós bérbeadásával foglalkozó A. B. Dienstleistungs GmbH tulajdona volt. A lefoglalást szenvedő személyek mindössze bérelték az autókat. A cég jogi képviselője erről tájékoztatta is a magyar adóhatóság illetékeseit, azonban hiába. A NAV 2021 szeptemberében árverésre bocsátotta a gépkocsikat és végül 153 millió forintért értékesítette őket a legtöbbet ígérő licitálóknak. Ezt követően a flottakezelő kártérítési keresettel élt, végül első és másodfokon is sikerrel járt. A NAV-ot kártérítésként 233,6 millió forint és kamatai megfizetésére kötelezték. Hiába fellebbezett az adóhatóság a Kúriához, miután a német ügyfél ügyvédje inkasszót kért a számlájukra, kifizették a közel 300 millió forintra hízott összeget. Ezen felül azonban a lízingcég újabb követeléssel állt elő. További 200 millió forintos követelésüket az elmaradt haszonra tekintettel kérik a NAV-tól.
Újabb 200 milliót követelnek
„Kétszázmillió forint és járulékai megfizetését kérjük a NAV-tól kártérítésként az elmaradt haszon miatt, miután a lefoglalt és jogtalanul elárverezett luxusautókat a tulajdonosuk, egy német flottakezelő cég nem tudta bérbe adni azokat az elmúlt években, így bevételtől esett el – közölte dr. Horváth Lóránt ügyvéd, a német társaság magyarországi képviselője. Amennyiben az elmaradt haszon tárgyában is sikerrel érvényesíti igényét a német cég, úgy a NAV végül félmilliárdos összeget bukhat a balsikerű árverésen. Az adóhatóságot egyébként a forrás megkereste az ügyben, ám hivatalos választ nem kaptak.