Kell az áram, bármilyen kockázatosak is a munkálatok a becsapódó rakéták árnyékában.
Angliában mindössze két szárazföldi szélturbinát telepítettek, amióta Oroszország tavaly februárban megszállta Ukrajnát, és 1 megawatt (MW) villamos energiát termeltek a Staffordshire-i Keele faluban.
Eközben az ukrán Tyligulska szélerőmű, amely elsőként épült egy konfliktusövezetben, elkezdett elegendő tiszta áramot termelni körülbelül 200 000 otthon áramellátásához, mindössze 60 mérföldre a frontvonaltól Mikolajiv déli régiójában, 19 turbinával, 114 megawattal.
Az angol ellenzék most tombol, látva az adatokat. Mint ismeretes, az angolok 2015-ben vezettek be a szárazföldi szélerőművekre vonatkozó építési tilalmat. A legolcsóbb villamosenergia-forrásnak számító szárazföldi szélenergia betiltása a becslések szerint 800 millió fontba került a brit számlafizetőknek az elmúlt tél során, amikor az emelkedő globális energiapiaci árak miatt először milliók kerültek üzemanyag-szegénységbe – írja a Guardian.
Sam Richards, a zöld gazdasági növekedésért kampányoló Britain Remade alapítója és kampányigazgatója a következőket mondta: „Egyszerűen elgondolkodtató, hogy Ukrajna, miközben a túléléséért küzd, több szárazföldi szélerőmű-kapacitást épített ki, mint Anglia.