A fiatal anya azt mondta a családjának, hogy az újszülöttet leadta a kórházban – inkubátorban hagyta. A barátját, a gyermek apját is ezzel álltatta. Csakhogy a szülők gyanút fogtak, és felhívták a kórházat. Kiderült, a 18 éves Williams nem hagyott hátra újszülöttet. A szülők az alabamai rendőrséghez fordultak, és ez után döbbentek rá, mit tett a lányuk. Most az anyát gyilkossággal vádolják.
A nyomozók megállapították, hogy Williams augusztus 13-án reggel 7 óra körül szült, majd egy lakónegyedbe ment, ahol néhány órával később „egy szemétkonténerbe tette az újszülöttet”.
A nyomozók az újszülött holttestét a szemetesben találták meg. Williams azt mondta, azért dobta ki a babát, mert „nem akarta a gyermeket”.
A rendőrség és a szülők is megdöbbentek, hiszen a lány tudta, hogy az újszülöttet tényleg kockázatok nélkül elviheti egy kórházba és ott átadhatja. „De Williams úgy döntött, hogy nem teszi meg.” – írja az al.com
„Még csak nem is hallottam ilyen szörnyűségről. Sokkolja az elmét, sokkolja a lelket. Nem igazán tudom, mit mondhatnék még.” – nyilatkozta a helyi rendőrfőnök.