Megjelent a Magyar Közlönyben Pintér Sándor belügyminiszter rendelete. Ez alapján a pedagógusokat és az igazgatókat egyaránt értékelni fogják a teljesítményük alapján. A tanítókat maga az igazgató, míg őt pedig az iskola fenntartójának képviselője fogja pontozni minden évben az alapján, hogy milyen teljesítmény nyújtottak a tanév kezdetétől kezdve.
Az új rendszer szerint a vezetőség és a tanári kar egyaránt 100 pontot érhet el. A tanárok esetében három, személyre szabott teljesítménycél megvalósulásáért kaphatnak 8-8 pontot. A maradék 76 pont további hét értékelési szempontból fog összeadódni. Az igazgatók ezzel ellentétben a személyre szabott teljesítménycéljukért 40 pontot kaphatnak, a többi szempontra pedig 60 pontot kaphatnak.
Az “osztályozás” pedig hasonlóan történik, mint az érettségin vagy az egyetemi vizsgákon. 80 ponttól kiemelkedő az illető teljesítménye, 50 ponttól átlagos, míg ezalatt fejleszthető. A rendelet szerint az értékelést követően a vezető besorolja az értékelendő személyeket, majd dönt az illetmény-eltérítésről. Az igazgatónak arra is van lehetősége, hogy az értékelésbe a szülőket is bevonja.
Tanárok értékelése
- pedagógiai munka minősége, eredményessége (28)
- feladatvállalás mennyiségi mutatói (12)
- munkavégzés megbízhatósága, határidők betartása (8)
- kommunikáció, együttműködés (6)
- tehetséggondozás, felzárkóztatás (8)
- motiváció, elkötelezettség, etikus magatartás (6)
- egyedi intézményi értékelési szempont (8)
- három, személyre szabott teljesítménycél (24)
Igazgatók, igazgatóhelyettesek értékelése
- intézményi feladatellátás eredményessége (10)
- erőforrásokkal való gazdálkodás (10)
- stratégiai szemlélet (10)
- vezetői kommunikáció és irányítás (10)
- külső kapcsolatok (10)
- motiváció, elkötelezettség, etikus magatartás (5)
- fenntartó által meghatározott, az adott intézmény sajátos helyzetét tükröző értékelési szempont (5)
- négy, személyre szabott teljesítménycél (40)
A rendelet 2024. június 1-én lép hatályba.