A katolikus egyházfő 97 oldalas dokumentumban szedte össze a boldog házassághoz szükséges gondolatait, amelyek a szex körül forognak.
Az útmutatás szerint az egyháznak „az erkölcsösség becses erényét” kell terjesztenie, még akkor is, ha az teljesen ellentétes a társadalomban általánosan elfogadott gyakorlattal. Ferenc Pápa szerint a tartós házassághoz vezető út a tisztaságon keresztül vezet, vagyis a pároknak nem szabadna nemi életet élnie mielőtt egybekötik életüket. A házasság előtti szexmentesség megmutatja a házaspároknak, hogy milyen az igazi szerelem, és szex nélkül elég idejük lesz elmélyíteni a kapcsolatukat. Kifejtette továbbá, hogy a párok nincsenek megfelelően felkészülve a házaséletre, ennek következében pedig rövid időn belül széthullik a köztük lévő egység.
A házasságon belüli szexet természetesen előnyben részesíti, mindaddig, amíg az a gyereknemzés célját szolgálja.
A szokatlan útmutatás megosztotta a teológusokat, ugyanis szerintük az egyház maradi szemlélete nem egyezik a megváltozott társadalmi eszmékkel. Mások azonban úgy gondolják, hogy a szexmentesség hirdetése egy lázadás az új normákkal szemben – írja az Express.