ACNEWS

Szick Petra: Mindenki szép a maga módján

Magyarországon talán még nem annyira elterjedt a gyermekszépségversenyek világa, mint más nemzeteknél, de azért itthon is van lehetősége a kicsiknek megmérettetni magukat. Persze más körülmények között, mint felnőtt társaik. Szick Petra maga is szépségkirálynő, és feltett célja, hogy egyéb teendői mellett a fiataloknak lehetőséget biztosítson arra, hogy ilyen formában is kipróbálhassák magukat.

Hirdetés
Ad image

Magyarországon talán még nem annyira elterjedt a gyermekszépségversenyek világa, mint más nemzeteknél, de azért itthon is van lehetősége a kicsiknek megmérettetni magukat. Persze más körülmények között, mint felnőtt társaik. Szick Petra maga is szépségkirálynő, és feltett célja, hogy egyéb teendői mellett a fiataloknak lehetőséget biztosítson arra, hogy ilyen formában is kipróbálhassák magukat.

– Úgy tudom, 2016-ban ismerkedtél meg először a szépségversenyek világával. Mesélnél erről?

– 2016-ban indultam először egy hazai versenyen a Miss Elegant-on, ahol különdíjas lettem, majd ugyanabban az évben kértek fel, hogy Magyarországot képviseljem egy világversenyen, a Miss&Mr Grand Sea Universe világversenyén, Cipruson. Ezen a versenyen elhoztam a TOP model kategória díját is, illetve az első helyet is tini kategóriában.

– Szépségkirálynőként neked mi az üzeneted a rajongóidnak?

– Az, hogy a belső érték sokkal fontosabb a kinézetnél. Mindig adja mindenki saját magát, hisz az teszi az embert egyedivé. Hiszek benne, hogy „a külső megfog, a belső megtart.” Mindegy miről legyen szó.

– Hogyan jött a gyermekszépségversenyek világa?

– Egy kedves ismerősöm évekkel ezelőtt megkért, hogy legyek az egyik hazai gyerekverseny fix zsűritagja, mert az elődöm, aki volt (Dobó Ági szépségkirálynő), egyéb elfoglaltságok miatt már nem tud részt venni a versenyeken. Azóta itthon és külföldön is zsűrizek és készítek fel gyerekeket a megmérettetésre.

– Mennyire elterjedt ez Magyarországon?

– Itthon egyetlen gyerekszépségverseny van és az a Kasszandra stúdió. Nagyon szeretem bennük, hogy a természetességre törekszenek.

– A kicsiknél mire kell odafigyelni az ilyen alkalmakon, hogy ne sérüljenek lelkileg?

– Fontos, hogy mindenki valamilyen formában díjazott legyen. Ez alatt azt értem, hogy ha feljön a színpadra, kapjanak kis ajándékcsomagot, vagy lufit, vagy valamit, hogy érezzék; mindannyian egyenrangúak valamilyen formában. Ha valaki benevezi egy ilyen versenyre a gyermekét, fel kell készíteni őt a csalódásra is. Fontos tudnia minden gyereknek, hogy mindegy mi lesz a végeredmény, ő is pontosan ugyanolyan szép, mint például az, aki megnyeri a versenyt. Lehet, a következőt ő nyeri. Sosem lehet tudni. Kitartónak kell lenni, és bízni magukban.

– Mi a legkedvesebb történeted ebből a világból?

– Amikor azok a gyerekek olyan eredményt érnek el, amilyet ők szerettek volna, és az én kezeim alatt „nevelkedtek.”

– Emellett modellkedsz és a Sztárban sztár leszek! egyik stábtagja is vagy. Mivel segíted a produkció munkáját? Hogy jut időd mindenre?

– A Sztárban Sztár leszek! idei évadában háttérmunkásként segédkezek, amikor az élő show van. Stang Ricsi által kerültem be, akit ezer éve ismerek, és évek óta segítjük egymás munkáját. Semmi komoly dologról nincs szó, karszalagozok, vendégeket fogadok, statisztákat ültetek be a stúdióba, és figyelek, hogy minden a legnagyobb rendben menjen az élő adás alatt.

– Mi a szépségverseny legfontosabb üzenete szerinted?

– Sok ember méretteti meg magát különböző versenyszámokban. A srácok például testépítő versenyeken, ahol a testüket pontoztatják. Ha a lányok szépségversenyeken szeretnének indulni és a szépségüket szeretnék megmutatni, szerintem azzal semmi gond nincs. Mindkettő mögött nagyon nehéz munka áll. Kemény diéták, sport, és lelki felkészülés. Ami a legfontosabb; mindenki szép a maga módján, és mindenki csak azt csinálja, amit szeretne.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés