ACNEWS

Szijjártó: már csak nyolc magyar űrhajós-jelölt van versenyben

A 244 jelentkező közül már csak nyolcan vannak versenyben azért, hogy ki legyen a következő magyar űrhajós, az év végére négyre szűkítik le a számukat, a befutót pedig a 2024 végi vagy 2025 eleji misszió előtti hetekben fogják kiválasztani - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Párizsban.

Hirdetés
Ad image

A 244 jelentkező közül már csak nyolcan vannak versenyben azért, hogy ki legyen a következő magyar űrhajós, az év végére négyre szűkítik le a számukat, a befutót pedig a 2024 végi vagy 2025 eleji misszió előtti hetekben fogják kiválasztani – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Párizsban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ESA (Európai Űrügynökség) miniszteri tanácsának ülésén hangsúlyozta, hogy Magyarország a valaha volt legnagyobb, nagyjából 100 millió dollár értékű űrprogramját hirdette meg, amelynek egyik célja, hogy ismét magyar űrhajós jusson a világűrbe.

Mint mondta, a HUNOR program keretében, az amerikai Axiom Space Inc. együttműködésével, 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vesz részt egy magyar űrhajós a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), amelynek során tizenkét magyar eszközt fog tesztelni és nyolc kísérletet végez magyar kutatócsoportok számára.

Tájékoztatása szerint a küldetésre 244 személy jelentkezett, köztük 39 nő, de már csak nyolcan vannak versenyben, és az év végére négyre szűkítik le a számukat, a befutót pedig a misszió előtti hetekben fogják kiválasztani.

„Ez fontos előrelépés a magas hozzáadott értéket és kutatás-fejlesztési hányadot képviselő magyar ipar tekintetében” – fogalmazott.

Szijjártó Péter elmondta, hogy kedden megállapodást írtak alá az ESA-val, amelynek keretében öt év alatt mintegy négymilliárd forintnyi támogatást kapnak magyar kis- és közepes vállalkozások a nagy európai projektekhez szükséges technológiai háttér kifejlesztéséhez.

Hozzátette, hogy bár hazánk nem tartozik a legnagyobb országok közé, az utóbbi évtizedekben több mint 140 magyar eszköz jutott ki a világűrbe, s mindegyik teljesítette is a misszióját.

A miniszter leszögezte: Magyarország támogatja az Európai Űrügynökség azon erőfeszítéseit, amelyek a kontinens szerepének megerősítését célozzák a világ űriparában.

A kormány ezért jóváhagyta a szervezet működéséhez szükséges pénzügyi hozzájárulását az elkövetkező időszakra, a 2019-ben elfogadott büdzséhez hasonló volumenben – tudatta.

Aláhúzta, hogy Európa és Magyarország is hatalmas kihívásokkal néz szembe napjainkban az ukrajnai háború miatt, hazánk ezért szomszédos államként különösen a béke pártján van minden tekintetben.

Kiemelte, hogy a világűr békés felhasználásának kettős jelentősége van, egyrészt a jelenlegi válságos időkben a magas hozzáadott értékű, fejlett technológiájú ágazatoknak nagy szerepe van a gazdasági fellendülésben, és az űripar egyértelműen ilyen. Másrészt szavai szerint a világűrhöz való hozzáférés szuverenitási kérdésnek is minősül. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!