ACNEWS

Szinte minden készen áll a Szomszédok folytatására – Pásztor Erzsi is szívesen szerepelne benne

Bár már több mint 20 éve, hogy véget ért, a Magyar Televízió sorozatának rajongói évek óta követelik a folytatást. Most kiderült: már elkészült a forgatókönyv, és a stáb is összeállt...

Hirdetés
Ad image

Bár már több mint 20 éve, hogy véget ért, a Magyar Televízió sorozatának rajongói évek óta követelik a folytatást. Most kiderült: már elkészült a forgatókönyv, és a stáb is összeállt…

A sorozatot Horváth Ádám rendezte, aki technikai rendezőnek kérte fel annak idején Bujtás Jánost.

„Előtte néhány évet dolgoztam együtt Ádámmal, majd ő volt az osztályfőnököm is. Amikor elkezdték összerakni a stábot, akkor kért fel technikai rendezőnek. Kezdetben segítettem őt, a 17. résztől viszont már önállóan is rendeztem részeket. A 10 év alatt összesen 156 epizód volt a saját munkám” – meséli a szakember.

„Nem volt arra tervünk, hogy meddig csináljuk, mert néhány év után láttuk, hogy a műfaja miatt akár örök sorozat is lehet, ami teljesen leképezi a világ eseményeit, változásait. Folyamatosan döntötte meg a nézettségi rekordokat, volt, hogy egy epizódot 5-6 millióan néztek. Aztán több olyan körülmény is volt, ami miatt be kellett fejezni. Az egyik az átpolitizálódott televízió volt, amivel elveszett az a nyíltság, ami jellemző volt ránk. A másik a finanszírozás volt, a harmadik pedig Ádám kiégése” – magyarázza Bujtás János, aki bármikor készen áll arra, hogy folytassák a Szomszédokat.

„Az egy évvel ezelőtti nézettségi adatok is azt mutatják, hogy ez a sorozat az egyes számú televíziós brand. Szerintem a mai világban is lenne létjogosultsága. Ha lenne szándék, kicsit átalakítva, új szereplőkkel lehetne folytatni. Igazi televíziós trüváj lenne, hiszen erre még itthon nem volt példa. Már felállt az alkotói csapat és a stáb is a folytatásra, a történet is tovább van írva. Pillanatnyilag azonban úgy tűnik, különböző érdekek miatt erre egyelőre nincs esély.”

Fotó: MTI

Nem túlzás azt állítani, hogy a sorozat egyik legnépszerűbb karaktere a mogorva és ittas Janka néni volt. Pásztor Erzsinek már arra is van ötlete, miként alakulna Janka élete manapság.

„Napi sorozatban már nem szerepelnék, de ahogy azelőtt is, olykor egy-egy jelenet erejéig szívesen beugranék. Néhány éve volt egy megbeszélés, ahol szóba került a folytatás, és elmondtam, én hogyan képzelném el a mai világban Jankát. Szerintem vagy egy öregek otthona kibírhatatlan lakója vagy házmester lenne, aki mindig, mindenkit csak piszkálna” – nevetett fel Pásztor Erzsi, aki bevallotta: nem gondolta volna annak idején, hogy a sorozat ekkora ismertséget hoz neki és teljesen megváltoztatja az életét.  

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés