13 évre ítélték a saját kislányát összeszurkáló lajosmizsei férfit

AC News 2017.03.16. Sziréna

13 évre ítélték a saját kislányát összeszurkáló lajosmizsei férfit

Jogerősen tizenhárom év fegyházbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a lajosmizsei férfit, aki egy konyhakéssel többször mellkason szúrta saját másfél éves kislányát.

Cba - cikk közötti

A táblabíróság tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek a jelenleg 33 esztendős vádlottat, és a szabadságvesztés mellett megszüntette a férfi szülői felügyeleti jogát is - írja az MTI.
A vádlott, akit erőszakos bűncselekmény miatt korábban már öt év fegyházra ítéltek, 2014-ben született kislányával, élettársával és rokonaival lakott egy lajosmizsei házban, míg az asszony 2015 májusában el nem hagyta.
A férfi 2014-től többször fogyasztott kábítószert, a bűncselekmény elkövetése előtt - bánatában, hogy élettárasa nem költözött vissza hozzá - négy napig "kristályt" szívott. A drogfogyasztás után a vádlott hallucinált, úgy vélte, hogy a körülötte lévő családtagjai meg akarják ölni, gyermekét el akarják tőle venni. 2015. szeptember 10-én reggel  magához vett egy 21 centiméteres pengéjű konyhakést, és a magához ölelt kislányát négyszer mellkason szúrta. Ezt követően öngyilkossági szándékkal önmagát is háromszor megsebezte, de csak jelentéktelen sérüléseket okozott saját magának.
A vádlott szülei, amikor meglátták a véres férfit, elvették tőle a kislányt és a kést, majd mentőt hívtak. A mentősök a gyermeket nem vizsgálták meg, mert a rokonok azt állították, csak a férfi sérült meg. A vádlottat kórházba vitték, ám ezután a nagymama észrevette a kislány mellkasi sérüléseit, ezért orvoshoz vitte. A doktor nem ismerte fel a mellkasba és hasüregbe hatoló szúrt sérüléseket, ezért azokat leragasztotta, és hazaküldte őket. A gyerekhez csak azután hívtak mentőt, hogy délután várt hányt. Sérüléseit Szegeden látták el, életét a szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.
A tárgyalásra kezén és lábán összebilincselve elővezetett férfi tagadta, hogy ő sebesítette volna meg életveszélyesen gyermekét, az utolsó jogán úgy fogalmazott, mindketten áldozatok.

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Kiderült, hogyan jött össze Koltai Róbert a párjával

AC News 2022.09.30.
Egy színdarabnak, a Kreutzer szonátának köszönheti Gaál Ildikó rendező Koltai Róberttel való kapcsolatát.  

Sáfrány Emese félti a gyermekét

AC News 2022.09.29.
Sáfrány Emese rendkívül élvezi az anyaságot, és szinte minden apró pillanatot megörökít, amit az egyéves kisfiával együtt élnek meg. Ezeket a felvételeket a közösségi m&eacut...

Zalatnay Sarolta a gyásztól megtörten nyilatkozott: Teljesen berekedt a hangom az idegeskedéstől

AC News 2022.09.28.
Az énekesnő a közösségi oldalán osztotta meg mindenkivel a hírt, miszerint kedden elhunyt 13 éves magyar vizslája, Sára. Cini megtörten nyilatkozott lapunknak.

Huppsz

Ételpazarlás a Séfek Séfében? Krausz Gábor megszólalt

AC News 2022.09.29.
Rengeteg étel készül el a Séfek Séfe című TV2-ös gasztrovetélkedőben, amelyre a felvételek után már nincs szükség. A titkot, hogy mi lesz ezekkel, az egyik zsűritag, Krausz Gábor árul...

15 kilótól szabadult meg Völgyi Zsuzsi!

Pataki József 2022.09.29.
Az énekesnőre a pandémiás időszak alatt felszaladt több mint húsz kiló, amely már az egészségét fenyegette, és úgy érzi, ez lehetett az egyik oka annak is, hogy tönkrement a házassága. A plu...

Csősz Bogi őszintén vallott arról, hogy miért gyötörte pánikroham

Pataki József 2022.09.28.
Az egykori luxusfeleség kendőzetlen őszinteséggel mesélt arról, hogy milyen volt beilleszkedni egy teljesen másik kultúrába és hogyan élte meg az utat, amíg török feleség lett.
video2a - Kategóriák között
Video4a - Kategóriák között
video4 - Kategoriak között

AC News

Interneten lehet szavazni az év lepkéjére

AC News 2022.09.30.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Lepkevédelmi Szakosztálya jövőre indítja el az Év lepkéje programot, amelynek keretében idén december 22-ig lehet szavazni, hogy a fecskefarkú pillang...

Második világháborús lőszerutánpótlás-konténerek kerültek elő a Dunából

AC News 2022.09.30.
Második világháborús lőszerutánpótlás-konténereket emeltek ki a tűzszerészek a Dunából az 1945-ben felrobbantott Lánchíd eredeti, folyómederbe esett elemeinek romeltakarítása sorá...

Agrárminisztérium: hamarosan kezdődik a közvetlen támogatások előlegfizetése

AC News 2022.09.30.
Október 17-től Magyarország - az elmúlt évekhez hasonlóan - a közvetlen támogatások esetében megindítja az előlegfizetést a gazdálkodók számára - jelentette be pénteken az Agrármini...

Sziréna

Indul a fűtési szezon - máris meghalt egy ember szén-monoxid mérgezésben

AC News 2022.09.30.
Meghalt egy ember szén-monoxid-mérgezésben egy bajai családi házban - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken az MTI-t.

Sokat fizető, pornós karrierrel kecsegtetve csapták be az idős traktorost

AC News 2022.09.29.
Egy hiszékeny Csongrád-Csanád megyei férfit több százezer forinttal károsítottak meg a raffinált csaló nők. A pornó karrierből pedig nem lett semmi.

Megmentése közben még gyorsan kifosztotta az idős asszonyt

AC News 2022.09.29.
Az egyik újraélesztésben résztvevő asszony lopta el az eszméletlen pénztárcáját, a rendőrök rövid időn belül elfogták.
video4 - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között
Video4a - Kategóriák között

Itthon

AM: több mint 6 milliárd forint rendkívüli támogatást kaptak a baromfi- és sertéskocatartók

Pataki József 2022.09.29.
Az orosz-ukrán háború következményei által leginkább sújtott termelők támogatására - az uniós tagállamok, köztük Magyarország nyomására - 500 millió eurós rendk&iacu...

Szijjártó: a globális biztonság forog kockán

Pataki József 2022.09.29.
Jelenleg nem túlzás azt állítani, hogy az ukrajnai háború miatt a globális biztonságunk forog kockán - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Ázsiai és Csendes-óceáni Gaz...

Lázár János: Makó példát mutat az energiaválság kezelésében

Pataki József 2022.09.29.
Lázár János építési és beruházási miniszter szerda esti Facebook-bejegyzésében dicsérte a makói önkormányzatot azért, hogy inkább kulturális és sportintézmé...

Világ

Rakusan: nem irányul Szlovákia ellen a cseh határellenőrzések felújítása

Pataki József 2022.09.29.
Nem Szlovákia elleni lépés, hogy szerda éjféltől Csehország ideiglenesen rendőri ellenőrzéseket vezetett be a Szlovákiával közös határátkelőhelyen - jelentette be Vít Rakusan cseh belügyminiszter s...

Florida minden idők egyik legpusztítóbb hurrikánjára készül, 620 ezer háztartás áram nélkül, ezreket telepítettek ki

Pataki József 2022.09.29.
Florida nyugati partvidékén minden idők egyik legsúlyosabb hurrikánjának érkezésére készültek szerdán, a vele járó áradásokra és jelentős károkra, 250 kilométer/óra k&...

Zelenszkij a fogolycseréről, a zaporizzsjai atomerőműről és a népszavazásokól beszélt Erdogannal

Pataki József 2022.09.29.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán újabb telefonbeszélgetést folytatott Recep Tayyip Erdogan török államfővel, amelynek során elsősorban az oroszokkal a közelmúltban véghez vitt fogolycseréről, a zapor...
video3a - Kategóriák között
video2a - Kategóriák között
Video4a - Kategóriák között

Profil

Meglepő: Iker ikerkutatók vizsgálódnak a betegségek hátteréről

AC News 2022.09.23.
Dr. Tárnoki Ádám Domonkos és dr. Tárnoki Dávid László radiológusok 2007-ben hozták létre a magyar Ikerregisztert. Az iker ikerkutatók egy- és kétpetéjű ikerpárok bevonásával...

Rónai Egon: Az inspiráló nő olyan, mint egy inspiráló férfi, azzal a különbséggel, hogy mi férfiak nagyobb csodálattal nézünk rá

AC News 2022.09.10.
2022-ben immáron negyedik alkalommal fogják átadni az Inspiráló Nők-díjat hét kategóriában októberben a Nők Gáláján. Rónai Egonnal, az ATV műsorvezetőjével beszélgettünk, aki a re...

Dr. Prodán Zsolt gyermek-szívsebész: Szívvel lélekkel

Pataki József 2022.09.03.
Dr. Prodán Zsolt szívsebész, a gyermekszívek specialistája, aki minden szülői lebeszélés ellenére mégiscsak az orvosi pályát választotta az építészet helyett, megannyi kisgyermek szerencs&e...

Amiről beszélnek

Ragyogott a sztárpár a gálán - George Clooney felesége, Amal arany estélyiben pompázott

AC News 2022.09.30.
George Clooney és felesége, Amal Clooney csütörtökön este jelentek meg a Clooney Alapítvány első Justice Albie Awards átadásán a New York-i Közkönyvtárban.

Titok a múltból: ugyanazt a férfit szerette Kamilla királyné és Anna hercegnő

AC News 2022.09.30.
Kamilla királyné és III. Károly kapcsolata hosszú évtizedek óta tartja lázban a közvéleményt, mert bár már 2005-ben összekötötték az életüket, a magánéletük m...

Jáksó László előkerült és ismét botrány van körülötte

AC News 2022.09.30.
Az egykori műsorvezető ismét hallatott magáról, pedig már jó ideje kivonult a médiából és informatikusként dolgozik. Felbukkanása nem nevezhető kellemesnek, beleállt egykori kollégáiba.
video3 - Kategoriak között
video5 - Kategoriak között
video4 - Kategoriak között
Remiz uzlethaz - felugro