Drogkereskedőt fogtak el a rendőrök Óbudán

AC News 2020.02.12. Sziréna

Drogkereskedőt fogtak el a rendőrök Óbudán

Majdnem kétkilónyi kábítószergyanús anyagot találtak a rendőrök egy drogkereskedőnél Óbudán - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu honlapon.

   

bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT

A közlemény szerint a rendőrök február 10-én kora este az óbudai Keve utcában csaptak le a terjesztőre és "klienseire". A 33 éves férfi kábítószergyanús anyaggal érkezett az előre megbeszélt találkozóra, míg vevői szinte sorban álltak autójánál.
A gyanúsított járművében fóliába és reklámpapírba csomagolva 204 grammnyi illegális szert rejtő paketteket találtak. Később a bérelt garázsában is kutatást tartottak, mérlegre és porciózásra szánt fóliára bukkantak, a hűtőből pedig több kiszerelésben további 1706 gramm kábítószergyanús anyag került elő.
A feltehetően bűncselekményből származó vagyon biztosítása érdekében több mint 2,5 millió forintot, 3600 eurót, valamint a díler járművét is lefoglalták.
A kábítószergyanús anyag piaci értéke közel 4,7 millió forint - tudatta a rendőrség.
A szabadlábon védekező vásárlók ellen kábítószer birtoklása vétségének, az őrizetbe vett terjesztő ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás - írja az MTI.

 

További cikkek

bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT