Elfogás a helyszíni szemlével egy időben   

AC News 2020.09.15. Sziréna

Elfogás a helyszíni szemlével egy időben   

Javában zajlott a nyomrögzítés egy pilisi ingatlannál, amikor a Molotov-koktélok dobálásával gyanúsítható 57 éves férfit megbilincselve előállították.

 

bejegyzeseknél(200x300) Merk IT

A gyanú szerint 2020. szeptember 12-én 1 óra 30 perc körül egy pilisi ház kocsibeállójában parkoló autóra dobott két, benzinnel töltött, meggyújtott kanócú üveget, amelyektől a jármű jobb első ajtaja kigyulladt. Egy másik épület ablakára 3 óra 30 perc körül dobott be egy koktélos üveget, a párkány meggyulladt, a másik palackot az udvari szaletli mellé hajította. A két helyen keletkezett tűz nem terjedt tovább, sikerült időben eloltani. A hazafelé vezető úton maradék, benzinnel töltött üvegeitől is megszabadult. Egy harmadik ingatlan udvarára dobva azokat egy ott parkoló jármű utánfutója kapott lángra.

A rongálások következtében több mint félmilliós kár keletkezett.

Az adatgyűjtés és tanúkutatás közben a tettesről összegyűjtött információmorzsák alapján a Monori Rendőrkapitányság egyik járőre emlékezett egy helyi férfire, akivel szemben korábban intézkedett. Néhány perccel később rendőrautók fékeztek lakásánál. Az 57 éves helyi lakost elfogták, előállították. Kihallgatásán beismerte a bűncselekmények elkövetését, indoka szerint azt hitte, hogy felesége a kiválasztott ingatlanokban tartózkodik, csak az ott lakók átverik őt, amikor ezt letagadják, ezért okozott tüzet.

Otthonában kutatást tartottak, üres boros üvegeket, felszabdalt textíliákat, valamint egy 20 literes marmonkannából benzint foglaltak le - számolt be a police.hu. 

További cikkek

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT