Sosem volt jogsija, mégis vezetett – Összeütközött egy vonattal     

AC News 2020.10.15. Sziréna

Sosem volt jogsija, mégis vezetett – Összeütközött egy vonattal     

A gyanú szerint a 23 éves férfi aznap vásárolta az autóját, de nem jutott messzire vele. Összeütközött egy vonattal, majd kiszállt a kocsiból és elfutott a helyszínről. A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT

A rendőrségre 2020. szeptember 19-én 21 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy Konyár belterületén nekiütközött egy vonat egy személyautónak. Az egyenruhások a helyszínre mentek és látták, hogy a vonaton senki nem sérült meg, azonban a gépkocsit már üresen találták. Azonnal a sofőr keresésébe kezdtek és fél órán belül azonosították a 23 éves helyi lakost, akit még a közelben elfogtak. Mint kiderült, a fiatal férfinak nem csak az volt az egyetlen mulasztása, hogy nem adta meg az elsőbbséget a vonatnak. A rendőrök megállapították azt is, hogy a sofőr soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, az autója ki volt vonva a forgalomból, valamint kötelező felelősségbiztosítással sem rendelkezett. Ha ez nem lett volna elég, a kocsi hátsó ülésén egy zsák vágott dohányt is találtak, amit átadtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal illetékeseinek.

Gyanúsítotti kihallgatásán az autó vezetője beismerő vallomást tett, és elmondta, hogy az autót aznap vásárolta. Gondatlanságból elkövetett vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétség miatt indított eljárást vele szemben a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság.

A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek – számolt be a police.hu.

További cikkek

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT