Nagykanizsa városa egy vadonatúj arénával bővült, amit két hétvégén át tartó színes programok keretében adtak át. A december 11-i sportfesztivál 10:00-kor, Cseresnyés Péter államtitkár és Balogh László polgármester köszöntőjével vette kezdetét.
Cseresnyés Péter arról beszélt: Nagykanizsa régóta várt arra, hogy a városban legyen a csapatsportoknak szentélye – ez a több évtizedes álom most az Orbán-kormány által nyújtott támogatásnak köszönhetően valóra válhatott – mondta az államtitkár. – A mai sportfesztivállal azt szeretnénk megmutatni, hogy milyen lehet az élet a Kanizsa Arénában akkor, ha a kanizsaiak felelős gondolkodást mutatva támogatják azt, hogy ez a gyönyörű komplexum működhessen és megteljen élettel – szögezte le Cseresnyés Péter. – Azt kívánom mindannyiunknak, hogy számtalan rendezvény valósulhasson meg az Arénában, ahova szeretettel várunk mindenkit, a város mostani és innét elszármazott lakóit is.
Kicsik és nagyok igényeit egyaránt kielégítő programok közül válogathattak a kilátogatók. Az Aréna aulájában a szórakozásé volt a főszerep, ahol Teqball-asztalt, biliárdfocit, evezős ergométert és léghokit is kipróbálhattak az érdeklődők.
Minden állomáson volt pecsétgyűjtési lehetőség így a legügyesebbek egy egyedi Kanizsa Arénás ajándékcsomagot vihettek haza. A sportprogramok 10:30-kor vették kezdetüket a Polgármester All Stars Válogatott és a Prémium Médiaválogatott mérkőzésével.
A szünetben a Médiaválogatott oszlopos tagja, Cozombolis Leonidász Péter a jól ismert slágerével szórakoztatta a közönséget.
A mérkőzés végül a Médiaválogatott magabiztos sikerével ért véget. Azonban nem sok idő maradt a pihenésre, ugyanis egyből ezután kezdődött a Parlament Válogatott – Prémium Médiaválogatott gálameccse. Ez a találkozó már jóval kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, a vége barátságos döntetlen lett. A félidőben egy igazán megható élménynek lehettek részesei a kilátogatók. Haddad Henrik, Ricky elénekelte az Ismerős Arcok leghíresebb számát, a Nélküledet. Erre a Médiaválogatott, a Parlament Válogatott és a Polgármester Válogatott tagjai összekarolva együtt énekelték a dalt az énekessel.
A Médiaválogatott ezen a hétvégén egy új taggal bővült, elfogadta a meghívást a kapuba Balogh László, Nagykanizsa polgármestere, aki remek teljesítményével több góltól megmentette a csapatát.
A mérkőzés magabiztos Fradi győzelmet hozott. A szünetben Telek Andrást születésnapja alkalmából egy tortával köszöntötte a Médiaválogatott vezetője: Földesi János és a támogatók részéről, Botka István, Boda Gábor. Kezdő rúgást Cseresnyés Péter államtitkár végezte el.
Ebben az időben az Aréna előtt Kamionhúzó OB-t tartottak, aminek keretében egy zöld-fehér színekbe öltöztetett kamion kerül elhúzásra. A programok még ezután sem értek véget, ugyanis Katus Attila tartott fitneszedzést és életmód tanácsadási előadást az érdeklődőknek. A gyermekeknek a legnagyobb élmény az egész napos csillámtetováláson és arcfestésen kívül kétségtelen, hogy a világrekorder bűvész, Lui által nyújtott gyermekshow adta.