ACNEWS

Tapétavágó késsel fenyegetett a rabló

Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a piliscsévi nővel szemben, aki tapétavágó késsel fenyegetve támadott meg két nőt, az egyiktől elvette az értékeit.

 

Hirdetés
Ad image

Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a piliscsévi nővel szemben, aki tapétavágó késsel fenyegetve támadott meg két nőt, az egyiktől elvette az értékeit.

 

A vádirat szerint az elkövető 2021. július 12-én, 19 óra 30 perckor Esztergomban, a Mária Valéria hídon követte a nőt. Hozzá közel érve a kés fém vágóélét kitolva közölte, hogy „add ide a táskád és a pénzed”, miközben a kést a sértettől mintegy 1 méterre tartotta. A sértett a fenyegetéstől megijedt, ezért átfutott Szlovákiába, így az elkövető tőle értéket elvenni nem tudott. A nő a híd szlovák oldalán segítséget kért.

A vádlott ezt követően az Esztergom, Nagy Duna sétányon gyalogolt, amikor 20 óra 30 perc körüli időben észrevette a nőt. Az elkövető a sértett vállán lévő bőr táskát a kezével megfogta, majd a késsel elvágta a pántját azért, hogy a benne lévő értékeket megszerezze. A sértett fogta a táskát, ezért az elkövető megpróbálta kitépni azt a kezéből, de ezt a sértett nem engedte. Ekkor a támadó a késsel hadonászott, a sértettet megvágással fenyegette. A sértett a fenyegetés hatására elengedte a táskáját, amiből a nő kivette a pénztárcában lévő 25.000 forintot, majd a Mária Valéria híd irányába elmenekült a helyszínről, a táskát és a pénztárcát a helyszínen hagyta.

Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy az Esztergomi Járásbíróság a nő letartóztatását tartsa fenn, továbbá fegyházbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje, valamint a lefoglalt tapétavágó kést kobozza el – írja az ugyeszseg.hu.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés