Az újvilági csavarféreg számára elég egy rövid pillanat, hogy petéit az ember szájába, orrába téve brutális pusztításba kezdjen. Az élősködő főként a szarvasmarhákra veszélyes, most azonban döbbenetes emberi tragédiákról számoltak be világszerte. Több száz esetet regisztráltak.
Az első halálesetet nemrégiben jelentették Hondurasból. A féreg egy óvatlan pillanatban került az amerikai női szájába, majd másodpercek alatt lepetézett a gégéjében. A kikelő lárvák gyorsan átfúrták magukat a belső szerveken és eljutottak az asszony tüdejéig, ahol olyan súlyos károkat okoztak, hogy a nő életét már nem tudták megmenteni.
Egy másik esetben az 57 éves Reina a The Telegraph-nak számolt be az átélt borzalmakról. „Egy buszút során kerültek a számba a férgek. Folyamatosan tüsszentenem kell és minden alkalommal lárvák jönnek ki az orromból. Két napja tart ez a rémálom. Állandó fejfájással küszködöm és érzem, ahogy az orromban motoszkálnak.”
Az újvilági csavarféreg egy 19 napos, újszülött szervezetét is megtámadta. A helyi kórházakban az orvosok orrmosással próbálják eltávolítani a lárvákat az érintettekből. Nincs azonban egyszerű dolguk, hiszen ehhez hasonlót még nem láttak korábban.
„Honduras és Nicaragua hivatalos szervei megerősítették, hogy az élősködők csempészett szarvasmarhák útján jutottak be az országok területére” – mondta Jeremy Radachowsky, a Wildlife Conservation Society igazgatója.
Amint az kiderült, egyetlen nőstény példány akár 500 petét is lerakhat egyszerre. A helyzet súlyosságára való tekintettel az Egyesült Államok kormánya radikális lépésre szánta el magát. Milliárdnyi steril, hím legyet dobnak le repülőgépekről Mexikó és Dél-Texas területén. Az intézkedés célja, hogy a steril hímek párzás révén csökkentsék a férgek szaporodását.
A drasztikus lépés segítségével az 1960-as években egyszer már sikerült kiirtani a pusztító élősködőt, a szakemberek pedig most abban bíznak, hogy sikerül visszaszorítani a szaporulatot, mielőtt egy, a pestishez hasonló világjárvány törne ki.
(via)