ACNEWS

Teljesen megváltozott a Barátok közt egykori sztárja

Mindenki csodálta az egykori színésznőt, pedig még csak nem is szerepelt a 129 című filmben, amelynek premierjén csíptük el.

Hirdetés
Ad image

Mindenki csodálta az egykori színésznőt, pedig még csak nem is szerepelt a 129 című filmben, amelynek premierjén csíptük el.

A Barátok közt egykori sztárja szinte teljesen visszavonult a reflektorfénytől, ám ha egy fényűző eseményről van szó, akkor felkapja a legszebb ruháját, és teljes díszben mutatja meg magát a közönségnek. Így tett tegnap a 129 című új magyar sci fi díszbemutatóján is, ahová férjével, a zenész Som Krisztiánnal együtt jelent meg.

A kétgyermekes sztáranyukára azonban alig lehetett ráismerni. Barnára festett hajával nem tűnt ki a tömegből, csupán gyönyörű arca emlékeztetett bennünket a Mátyás tér egykori szőke bombázójára.

„Már kezdtem unni a szőkét, ezért sötétebbre festettem a hajamat. Azért itt hátul van még egy kis szőke” – mondta nevetve a filmbemutatón az egykori színésznő, akinek félig felfogott haja kiemelte szép, mosolygós arcát.

Edina a premieren egy áttetsző, mintával díszített fekete felsőben pompázott, amihez egy vagány bőrnadrágot húzott. Bár mi hirtelen nem ismertük fel, alig volt férfi, akinek a tekintete ne akadt volna meg a szemrevaló nőn, nem csoda, hogy férje büszkén feszített mellette.

 

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés