Letartóztatták egy hónapra a Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított F. Jánost, aki visszavonta a beismerő vallomását, és mindent tagad. Zamecsnik Péter sztárügyvéd szerint utóbbi nem jelent semmit. Szerinte a bíróságnak kell majd eldöntenie, hogy a a beismerő vallomásban megfogalmazott állítások, vagy az új vallomásának állításai az igazak. Zamecsnik erről az ATV Híradónak beszélt. Közben a gyilkos ügyvédje, Hódos Attila azt hangoztatja, hogy védence azért vallotta bűnösnek magát, mert megfenyegették, hogy elárulnak a múltjából olyan dolgokat, amelyekkel tönkreteszik jelenlegi életét. (Ezt az ügyvéd sem gondolhatja komolyan, hiszen egy gyilkosságot elkövető és 24 év után beismerő férfit mégis mivel lehet tönkre tenni?)
„Ügyfelem gyermekotthonban tartózkodott 1998-tól 2002-ig, illetve ezt megelőzően nevelőszülőknél nevelkedett – nyilatkozta Hódos. – És ezzel összefüggésben tett az értesítésem és a jelenlétem nélkül a november 28-i vallomást követően egy nagyon részletes vallomást. Amiben elmondja, hogy mik azok a szörnyűségek, amelyek az ő sérelmére gyermekkorában, és ezt követően fiatalkorában megtörténtek.”
Az ügyvéd szerint ügyfelének a kihallgatáson azt mondták, ha nem működik együtt, akkor ezeket a részleteket nyilvánosságra hozzák. „A közhiedelemmel ellentétben az, hogy valaki visszavont egy vallomást, nem azt jelenti, hogy az a vallomás megsemmisül. Hanem van az is, meg van egy másik is. És majd a bíróságnak lesz a feladata, hogy akkor ezek közül kiválassza azt, amelyiket egyéb bizonyítékok is alátámasztanak” – zárta rövidre az újabb rémmesét Zamecsik Péter sztárügyvéd.